Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1942

66 jesen a fiatalabb lelkésznemzedék lelki építésének és továbbkép­zésének szolgálatába állítottunk, hisszük nem eredmény nélkül. Nem maradtak el az anyagiak sem, mert a főiskola és az Egye­temes Konvent támogatásán kívül most is segítségünkre voltak régi barátaink és többen a volt szemináriumi tagok közül, akik­ből egy, Bíró Sándor a 21. gyalogezred fronton küzdő és szemi­náriumunk munkaterületéről való katonáinak perselypénzeként 100 pengőt küldött. Ellenben elmaradtak a félévenként ismétlődő kiszállások, amik nélkül pedig a szemináriumi munka csonka. Teljességre Isten kegyelme után csak akkor számithat, ha a munkának ez a szol­gáló fele beiktatódhatik újra az évi programba. Erre azonban csak a szemináriumvezető jelenlegi megbízatásának megszűnésével és a teológus ifjúság létszámának emelkedésével lehet kilátás. Addig a kiszállásolásokat a szemináriumi tagok életében a regős­munka pótolja a vándorkönyvtárak mellett. Öt vándorkönyvtárunk, mint szemináriumunk követe az idén Sárospatak-Apróhomok ta­nyán, Vajdácskán, Józsefmajorban, Tiszaladányban és Tornagör­gőn szolgált szép eredménnyel. A szeminárium vezetője: Dr. Újszászy Kálmán. i) Zenei szeminárium. Szemináriumi könyvtárunkat ez évben is gyarapítottuk az ujabban megjelent kótakiadványokkal és könyvekkel. A theológus ifjúságot 3 z nei folyóirat is tájékoztatta a zenei kérdésekről: Az Énekszó, Éneklő Ifjúság és a Magyar Dal. A szemináriumi könyv­tár népdalgyűjteményei közkézen forogtak. A theológia IV. évfolyamán az I. félévben szemináriumi meg­beszélések keretében a magyar népdal kérdéseivel, a II. félévben a sárospataki főiskolai Kórus történetével és a kollégiumi zene történeti jelentőségével foglalkoztunk s gyakorlatilag ismertettük a legfontosabb népdalkiadványokat. A szeminárium vezetője: Dr. Szabó Ernő. j) Regős munka. A pataki iskola legmozgékonyabb „legátusai — a regősök — ez éven is buzgón munkálkodtak. Az I. számú regőscsoport már évelején megkezdte munkáját. Októberben sajóvölgyi körútra in­dult a csoport. Október 18-án Sajóecseg, 19-én Sajókazinc, 20-án Sajószentpéter, 21-én Vadna, 22-én Sajókaza, 23-án Sajóvelezd, 24-én pedig Putnokon szolgáltak. Október 25-én Vajdácskán tartottak regős estet. November hóban felvidéki körútra indult a regőscsoport. Ennek során felkeresték a következő helyeket: november 22-én Nagyszőlős, 23-án Tiszaujlak, 24-én Nagylucska (ruszin falu), 25—26-ig Munkácson tartottak regőselőadásokat úgy a városi közönség, mint a diákság és katonaság számára. Haza-

Next

/
Oldalképek
Tartalom