Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1941

13 üldözni és nyomorgatni, de akiket semmiféle földi hatalom nem tud megfélemlíteni, hitük feladására kényszeríteni s hazaszeretetükben megtántorítani. Mi tanárok ugy leszünk méltók a profeszszor-névre, amely eredetileg is hitvallót jelent, ha ezt a feladatot még nélkülözések és szenvedések árán is vállaljuk és betöltjük. S ti, kedves ifjak, akkor fogtok a nagy tanítványok nyomdokain járni, ha a nemzet szolgálatára készülve, mint egy hitvalló sereg, már itt az Alma Mater kebelén felsorakoztok a Jézus Krisztus zászlaja alá. Erre figyelmeztet, erre tanít a legnagyobb és leghívebb magyar : a gróf Széchenyi István élete is, akinek születése százötvenéves évfordulóját néhány nap múlva, e hó 21-én fogja megülni a nemzet (sz. 1791. szept. 21-én). Ezeréves történelmünknek nincs még egy másik alakja, aki annyira átérezte volna nemzete s a maga küldetését, aki olyan mélységes hittel, minden kishitüséget megszégyenítő elszántsággal fogott volna a magyarság öntudatra ébresztéséhez, jobb jövendője kiépítéséhez, mint ő. Kinzó tépelődés, nyugtalan keresés, folytonos alkotás és szakadatlan harc az élete. Nincsen más vágya, akarása, célja, csak az, hogy e „parányi és felette szerencsétlen, de azért mégis derék népet" a világegyetemben kitűzött pályája végigfutására bírja, küldetésének betöltésére öszönözze. „Én vajmi gyarló ember vagyok — írja magáról — de egy gond él bennem s uralkodik minden akaratomon és tehetségem felett: fajtánk és hazánk józan kifejtése." Ezért tett mindent, amit tett. Mi, megpróbáltatások és veszedelmek felé menetelő utódok jól tudjuk, hogy önzetlen szeretetből és önfeláldozó módon. S ezzel minden idők minden magyarjának követendő példát adott. Miben áll a mi küldetésünk? Abban, hogy a legnagyobb magyar példájára hivő lélekkel és áldozatos munkával, ha kell, a mártiromság vállalásával beleépüljünk ennek a nemzetnek életébe Istennek, a világ mindenható Urának akarata szerint, az Ő örökkévaló dicsőségére. Ezekkel a célkitűzésekkel mély tisztelettel köszöntöm Egyházkerületünk elnökségét: távollevő, érettünk aggódó és imádkozó Farkas István püspök, és a gondjainkat egész lélekkel hordozó Farkasfalvi Farkas Géza főgondnok urat, főiskolánk és tanitóképzőintézetünk gondnokságát s az Igazgatótanács megjelent tagjait; szívesen üdvözlöm a mélyen tisztelt közönséget, a a tanári karokat s a nemes tanuló ifjúságot, az 1941—42. iskolai évet, Főiskolánk 411-ik esztendejét az Atya-Fíu-Szentlélek, teljes Szentháromság egy örök igaz Isten nevében megnyitom.