Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1940

59 nyomdának utolsó terméke volt. Rosnyai visszaköltözött Deb­recenbe s ott 1682-ben bekövetkezett haláláig a városi nyom­dát vezette. Első nyomdánk betűi sohasem kerültek vissza Patakra az üldözések megszűnte után sem, mert azokat Deb­recenben 1706-ban a német hadak elpusztították. Ezután az egész XVIII. század folyamán nem volt nyomdája a Sáros­pataknak. Fölmerül ugyan az egyházkerületen a nyomdaál­lítás terve, de a második nyomda felállítása csak 1805-ben történt meg, amikor Szentes József kapitány állított nyom­dát a saját költségén. Ez a nyomda a mai Kazinczy-utca 11. számú (Róth-féle telek) ház helyén állott. Ezt a nyomdát a főiskola Szentestől 1809-ben bérbe, 1810-ben zálogba vette, majd 1817-ben megvásárolta. A vásárlás körülményei is ér­dekesek. A vételár kiegyenlítése úgy történt, hogy a főiskola Szentesnek Czövek Gergellyel szemben fennálló s 11.892 fo­rint 13 és fél krajcárt kitevő tartozását vállalta át. Ebből az is­kola tényleg 3612 forintot fizetett ki, a 8280 forint 13 és fél krajcárt pedig Czövek elengedte oly feltétel mellett, hogy annak 3 százalékos kamatjaiból jóigyekezetű, szegénysorsú tanulókat tankönyvvel lásson el az iskola. E nyomda első vezetője Nádaskay András lett, s az maradt 1852-ig. Nyom­dáját ezután a főiskola a kor kívánalmai és az anyagi lehe­tőségek szerint időről-időre fejlesztette és korszerűsítette. Eleinte házi kezelésben, majd bérleti viszonyban tartotta fönn. Legnagyobb jelentősége és hatása akkor volt, mikor az is­kola tanárai, főleg Erdélyi János buzdítására és példája nyo­mán, a mult század ötvenes éveiben élénk irodalmi munkás­ságba fogtak, különösen pedig mikor „Népiskolai Könyvtár" címen megindult a népiskolai, majd a középiskolai, tanköny­vek kiadása, mik által Patak hosszú évtizedekig oktatás­ügyünk egyik legkimagaslóbb szellemi központja lett. A „Nép­iskolai Könyvtár" 1. kötete 1853-ban jelent meg, s ettől kezdve a tankönyvkiadás virágzott s a főiskolának anyagilag is jó forrása lett egészen 1924 július l-ig, amikor is megszűnt a tankönyvkiadási jog, mert az egyházkerület elnöksége az 1924. áprilisi konventi gyűlésen hozzájárult az egységes re­formátus tankönyvkiadáshoz, úgy azonban, hogy az egysé­ges ref. tankönyvkiadást vállaló debreceni nyomdavállalat a szerződés értelmében tartozik a nyomási munka bizonyos aránylagos részében nyomdánkat részesíteni. Minthogy a főiskolai nyomda jövedelmezősége főképen a főiskolai kiadású tankönkönyvek nyomtatására volt ala­pozva, utóbbinak a megszüntetésével a nyomda házi keze­lésben nem bizonyult többé rentábilisnek, a főiskola a nyom­dát haszonbérbeadás utján hasznosítja. A nyomda bérlője 1931 óta Kisfaludy László.

Next

/
Oldalképek
Tartalom