Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1940

11. Kapunyitás. Évnyitó istentiszteleti prédikáció. — Irta és a sárospataki református templomban 1940. szepf. 29-én elmondta úr. Nagy Barna theol. tanár. Lekció : Zsoltárok könyve 24. rész. Alapige: „Ti kapuk, emeljétek fel fejeiteket, és emelkedjetek fel, ti örökkévaló ajtók; hadd menjen be a dicsőség királya. Kicsoda ez_ a dicsőség királya ? Az erős és hatalmas Úr, az erős hadakozó Úr. Ti kapuk, emeljétek fel fejeiteket, és emelkedjetek fel, örökkévaló ajtók, hadd menjen be a dicsőség királya! Kicsoda ez a dicsőség királya ? A seregek Ura, ő a dicsőség királya." (Zsolt. 24 : 7—lü.) Kapunyitás van ma főiskolánkban. Ilyenkor Sárospatakot városnak érezzük. Nemcsak azért, mert vára van, mert egykor királyi város volt és ha nehéz időktől megtépázottan, de ma is áll benne az ősi fejedelmi vár. Hanem azért, mert itt van a másik, a ma is évről-évre új élettel megtelő vára, az istenes tudomány bástyája, messze földre világító tornyunk: a pataki főiskola. Amikor kapuja kitárul, körülzsibongja a betóduló élet: szüleikbe kapaszkodó kicsi diákok, pelyhesállú ifjak, férfiúvá serdülő, komoly és mégis mindig vidám theologusok, ilyenkor úgy érezzük, hogy Sárospatak — város. Nyáron át vigasztalanul kihalt és kopár. Vakációs ürességében mindig van valami lehangoló. De ilyenkor szívdobogtató látvány. Amióta vagyok, pataki vagyok. És ilyenkor szeretem legjobban Patakot: kapunyitáskor, amikor iskolája környéke megelevenedik és a szerény nagyközség diákvárossá, iskolavárossá, az internátusok városává szépül. A többi évekhez képest most néhány hetet késik a mi kapunyitásunk. Mindnyájan tudjátok: miért. Mert közben egy másik kapunyitásnak kellett megtörténnie; meg kellett nyitnunk a főiskola kapuit a magyar honvédség beszállásolt csapatai előtt. Hogyne tettük volna ezt örömmel ? Hiszen Erdély húsz éve elzárt kapujának a feltárulásáról volt szó! Aki pár nappal ezelőtt látta azokat a felvirágozott autókat, amelyek hónapokig tartó kemény munka után Erdély felé indultak, boldog volt és elmondhatta: legalább helyet és virágot tudtunk adni nekik, hogy innen vigyék a magyar felszabadulás örömét. És most itt vagyunk, hogy ezért az újabb magyar kapunyitásért a kegyelmes Istennek hálát adjunk s az ő meg nem érdemelt jóságát és irgalmát magasztalva, az Ő nevében, az Ő Igéjével, az Ő dicsőségének szolgálatára,