Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1940

20 Nem nehéz megállapítani, hogy az anyagelvűség s a vele ellentétben kialakuló munka világrendjében az emberi életnek, a halhatatlanságra teremtett léleknek bizonyos mérvű devalvációja megy végbe. Amott az ember az anyaggal, a pénzzel, itt az elvégzett munkával, a befektetett energiával lesz egyenértékű. Ha hivatását igazán akarja betölteni, ebben az állapotában nem szabad megmaradnia. Keresni kell azt az életformát, amelyben az ő embervoltának megfelelő értékelést és minősítést megkapja. Az a kérdés, hol találja ezt meg? Röviden megfelelhetünk reá: a szolgálatban és pedig a kijelentett és testté lett Isten-Ige, a Jézus Krisztus szolgálatában, aki által, akinek a számára teremtetett, akiben van az élet, (Ján. 1 : 3—4) aki maga az élet (Ján. 14 : 6) és a világ világossága (Ján. 8 : 12). Egyedül az Isten-Ige az, akinek szolgá • latában az élet értelmet, célt és jelentőséget nyer. Általa tudja meg az ember, hogy kegyelem alatt áll, ez a kegyelem szakadatlan harcot folytat érette, s hogy őt Isten örök időknek előtte személyszerint kiválasztotta a maga számára. Belőle ismeri meg a világ minden gonoszságát, a saját énjének teljes nyomorúságát. Azt, hogy semmi sem az övé, amit magáénak vall. Ajándékba kapta sáfárkodásra az összes értékeit: a testi és lelki erőket a Krisztusban megjelent kegyelem által. Isten abban a pillanatban visszakövetelhet tőle mindent, amelyikben akarja és jónak látja. Ő, a véges ember tehát senki és semmi önmagában. De éppen ez jelenti választottságát. Az abszolútságnak ezen a mérlegén állva, parányivá zsugorodik körülötte az egész világ: a test, az élvezetek, a pénz, az érvényesülés, a cím, a szépség, a hatalom. Csak Isten áll előtte félelmetes fenségében és teljes dicsőségében, aki egyedüli gazdagsága, öröme, célja, — sorsa, aki Igéje által meghódította és szolgálatba állította. így lesz világossá előtte a kijelentés: „Kegyelemből tartattatok meg, hü által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék" (Ef. 2 : 8—9). „Nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtelen bárányén, a Krisztusén" (I. Péter 1 : 18—19). Ezért az Őt felmagasztaló kegyelemért vállalja az ember nern kényszer alatt, hanem önként, saját elhatározásából a szolgálatot, melynek végzése közben lehull róla minden múló érték s helyette örökségül kapja azt, amit ez a világ sohasem adott volna meg neki: a bűn szolgálatától mentes szabad istenfiúságot (Róm. 8:15; II. Kor. '3 : 17). Mindebből nyilvánvaló, hogy a szolgálat nem más, mint kegyelemből táplálkozó hősies éleit, amelynek specifikus ismertetője és meghatározója a bűnbánó imádság, az önfeláldozó szeretet és a diadalmas hit. A szolgálatban élő ember nagyon jól tudja, hogy olyan feladat végzésére vállalkozott, amelynek