Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1939

6 kegyelem napja s egy kissé felnyílt a koporsó fedele, melybe 2o évvel ezelőtt taszíttattunk. Mélységes hálával borulunk le a Mindenható előtt, hogy lehajolt hozzánk, hogy összetört lelkünk bágyadt reményei helyén ujakat fakasztott. Főiskolánk a lezajlott világégés után hamarosan önma­gára talált. A pataki Főnix poraiból megújhodva ismét ma­gasra röppent az üszkök felett s diadalmasan csattogtatva szárnyait uj perspektívák felé mutatott a nemzeti és evangé­liumi hagyományokhoz híven. Sokszor kellett 400 év alatt poraiból uj életre kelnie a pataki szellemnek, mert a Főiskola élete mindig szoros ösz­szefiiggésben állott nemzetünk és egyházunk sorsával. Sokat tudnának erről beszélni Főiskolánk ércbe öntött eseményei, újjabban létesített domborművei, hiszen mindegyik egy-egy drága tűkör-szilánk, amelyekben ércen s kövön tul nemzeti és egyházi életünknek egy-egy korszakra rávilágító jelenete van megörökítve. Főiskolánk azonban nemcsak a múltban volt elválaszt­hatatlanul szoros lelki egységben nemzetünkkel s egyházunk­kal ; ma is megvan ez a lelki egység; a hagyományokban gyökerező törekvéseknek s a jobb magyar jövőért vívott tusa­kodásoknak minden tekintetben részesei vagyunk és akarunk is lenni. Mindazt megszeretnők itt valósítani, ami pedagógiai vonatkozásban előbbre vinné nemzetünk és egyházunk ügyét. Felbecsülhetetlenül nagy értéknek valljuk Főiskolánk meg­szentelt múltját, azonban iránta való tiszteletünket és szere­tetünket nem méla ábrándozással s öndícsérgetéssel kívánjuk megbizonyítani, hanem áldozatokra kész lélekből fakadó oda­adóbb szolgálattal; szolgálattal és engedelmességgel a köte­lesség maradék nélkül való teljesítésén felül is. A lélek titkos húrjait is megrezditő felelősség szorongat minket a mai kritikus időkben, amikor nem szavakban, hanem cselekedetekben kell megmutatni a felelősségérzetet. Nemzeti vonatkozásban legfontosabb kötelességünknek érezzük a magyar nemzeti öntudat elmélyítését. Nem a divat s nem a jelszavak ösztökélnek és irányítanak bennünket e tekintetben, hanem a kényszerítő szükség. Rádöbbentünk arra, hogy csak a tiszta forrásokból táplálkozó nemzeti öntudat elmélyítése adhatja meg népünknek, nemzetünknek az erőt, a képességet, hogy a maga mivoltában megmaradjon az euró­pai fejlődés mai irányai és fokozott üteme mellett. Mi legelső sorban magyar lelket, magyar öntudatot akarunk ifjúságunkba átültetni, mert hisszük és valljuk, hogy az ő lelki megújhodásuk nélkül nem lesz jobb és teljesebb a magyar jövő a magyar „Má-nál". A lelki megújhodás szükségességét különben sok­felé halljuk hangoztatni, de ma még ott tartunk, hogy min­denki mást akar megjavítani, maga azonban nem hint hamut a fejére s nem mond mea culpát. Pedig nemzetünk lelki

Next

/
Oldalképek
Tartalom