Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1938

6 is. Eszményei azért oly frissek, aktuálisak és életadók egyéni és közösségi viszonylatban ma is, mert az evangélium örökéletet adó forrásaiból táplálkoznak. A vallásosság nem az Isten nevének képmutató emlegetésében, sem szemforgató farizeizmusban, hanem az isteneszme kristálytiszta, puritán kálvinista átélésében, a legnagyobb áldozatokra képes lelkületek kialakításában élt itt mindig. Különben nem nevelt volna martirlelkü gályarabokat s a bujdosás keserveibe belepusztult volna és nem látta volna meg az ígéret földjét s nem újhodott volna meg Főnix madárhoz hasonlóan megtaposottságából. A vallásos eszmény a főiskola születésétől kezdve a hazaszeretet humuszában virult. Egyik a másik nélkül elképzelhetetlen volt itt. Sok szó esett már 400 év alatt a főiskola alapítójáról, Perényi Péterről, kinek a fény és árnyék sajátos keverékébe burkolt személyét csak az újabb iskolatörténeti kutatás' világította meg helyesen ; tisztán áll előttünk, hogy a nagy fundator lelkét renaissance színezetű műveltsége dacára is az Isten és hazája iránti szerelem szorongatta. A hazaszeretet eszménye nem színtelen közhely, hanem élő fajszeretet lett e falak között, anélkül azonban, hogy valaha is egy osztály- vagy pártpolitika érdekeit szolgálta volna. Ez óvta meg minden szélsőségtől, ez tette személyek fölttivé, úgyhogy a kuruc-labanc korban is elvi magaslaton állott s nyugodtan merte igazát követelni labanc érzelmű főtisztviselőkön keresztül még a királytól is. Főiskolánk történetének fényes és sötét lapjai vannak bőven, azonban a színtelen közöny soha sem tudott itt tanyát ütni ép eszményeinek kristálytisztasága miatt; az eszmék harcában, döntő fordulatok és válságok között az örök eszmények mutatták a követendő utat. így magyarázható és érthető meg, hogy a magyar oktatás- és nevelésügy keretein belül e főiskolának mindig sajátos jelentősége volt. Nem maradt el a korszellem követelményeitől és igényeitől soha, sőt irányt mutatott igen sokszor nemcsak a felekezeti, hanem az állami oktatás- és nevelésügynek is. Mintha fényesebben, egyszersmind elkötelezőbben ragyognának hagyományaink, amidőn hivatalosan is oly sokszor emlegetik manapság az oktatás rovására is a nevelés fokozottabb szükségességét. A pataki iskolában a jellemnevelés századokon át folyt annak különösebb hangsúlyozása nélkül; a „pataki diák" fogalma nem kristályosodott volna ki különben. A szemléltető oktatás már a XVII. században valóság volt itt, a munkáltató oktatás nyomait muzeális eszközök őrzik. Csak a régi helyes nyomon jár az Elöljáróság, midőn az egyéni nevelés érdekében a főiskola erejét mai viszonyok között nagyon is próbára tevő áldozatokat hoz, s tudjuk biztosan, hogy továbbra is fog hozni, csakhogy nívón maradhassunk. Mert ma már a