Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1936
XXII. Tájékoztató az 193T—38-ik iskolai évre, I. Felvételi tájékoztatók a theol. akadémiára. A theol. akadémia igazgatója: Dr. Mátyás Ernő. A theol.. akadémiára vonatkozó megkeresések a theol. igazgatósága, címére intézendők, az internátusra és tápintézetre szintén. A theol. akadémiára csak jeles és jó érettségi bizonyítvánnyal rendelkezők vehetők fel. Felvételért folyamodni elégséges érettségi bizonyítvánnyal is lehet, azonban felvételre csak akkor lehet számítani, ha nem lesz elegendő jeles és jó rendű, jelentkező. Aki görög nyelvet nem tanult, az egy év alatt köteles görögnyelvből érettségi vizsgálatot tenni. A felvételi folyamodványhoz mellékelni kell a következő okmányokat: 1. Érettségi bizonyítvány és az I—VIII. osztályú könyvecske. Görög érettségivel rendelkezők előnyben részesülnek s humán gimn.-ból folyamodó növendékeket, ha görög nyelvi jeggyel nem rendelkeznek, csak egészen kivételes esetben vehetünk föl. 2. Rövid életrajz, melyben folyamodó felemlíti esetleges részvételét az egyháztársadalmi munkában, különösen pedig, hogy mi ösztönzi a lelkészi pályára. 3. Folyamodó vallástanárának, illetékes lelkészének tájékoztató zárt írásai és bizonyítványai. 4. Testi épséget igazoló orvosi bizonyítvány, különös tekintettel a beszélő szervekre. 5. Zenei hallást igazoló bizonyítvány. — Az okmányokkal kellően felszerelt folyamodványok augusztus 10-ig nyújtandók be. Hiányosan felszerelt, vagy rosszul megírt kérvényeket figyelembe nem veszünk. Azok a folyamodók, akik felvételükről értesítést kapnak, az iskolai év megkezdése előtt augusztus 21—23-án személyesen kötelesek Sárospatakon tartózkodni, amikor lelki,, zenei hallás felőli és orvosi vizsgálaton fognak átesni. Minden felvétel feltételes s csak egy évre szól. Az egy évi próbaidő elteltével csak azok vétetnek fel a következő évre, akiket a theol. kar az egy év elteltével a lelkészi pályára minden tekintetben alkalmasnak itél. A II—IV. évfolyamra beiratkozni szándékozó hallgatók kötelesek lelkészi bizonyítvánnyal igazolni, hogy gyülekezetük egyházi munkájában az aratási szünidő alatt segédkeztek és hogy a theol. kar által adott gyakorlati egyházi munkát elvégezték, kötelesek az iskolai év részükre kitűzött tudományos munkáról számot adni. Az iskolai év szeptember