Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1935

14 tott egyházkerületi 200 éves jubileum, Orle, Orpsz. gyűlések megrendezésének Főiskolánk hírnevét öregbítő alkalmain. Fényével és impozáns-voltával hasonlóan országos jel­legű volt vezérlő fejedelmünknek, a nemzeti öncélúság ideális és tragikus fönségű alakjának: II. Rákóczi Ferenc bronz-szob­rának s ezzel kapcsolatban a városi hősi emlékműnek lelep­lezési ünnepélye okt. 6-án, az aradi vértanuk napján. A Fő­iskola égisze alatt s gyűjtésével emelt Rákóczi-szobor Horváth Géza szobrászművésznek, az iskolakertben elhelyezett Lorántíy Zs.-szobor alkotójának, a hősi emlékmű Medgyessy Ferenc szobrászművésznek alkotása. Nagyrésze van a közigazgató által intézett gyűjtés sikerében szeretett püspökünknek, aki az egész egyházkerület 1935. évi pünkösdi perselypénzét s a Pataki Diákok égő lelkű elnökének, Kazinczy Gábornak, aki az egyik legnagyobb adományt adta a szoborra s maga is közreműködött a gyűjtés munkájában. A Rákóczi-szobornál dr. Enyedy Andor, egyházkerületi lelkészi főjegyző emelte fel szárnyaló beszédében lelkeinket a honszeretet vértanúságának magaslatáig, a hősi emlékművet József kir. fenség, tábornagy, a világháború legmagyarabb hadvezére, a honvéd-fiúk „édes apja" avatta fel megrázó emlékezésekkel teli ünnepi beszéd­del. Az impozáns szoboralkotások számára a Főiskola hom­lokzata előtt kiképzett tér legszebb pontja lett városunknak, mely Főiskolánk ifjúságát a honfiúi eszményekre állandó memento-jával neveli. Ünnepi emlékeink közé könyveljük el az angol parla­ment magyar-barát csoportja egyik tagjának: Procter Henry Ádám őrnagy látogatását Nagy Emil volt igazságügyi minisz­ter kíséretében, aki a Sátoraljaújhelyt kettévágó trianoni határ megszemlélésére jött el hozzánk. De még inkább márvány­táblára, sőt annál biztosabb helyre: szívünk mélyére írjuk június 3-kát, azt a napot, amelyen a budapesti angol követ: Knox őexellentiája látogatta meg főiskolánkban az angol­ágazatot és internátust dr. Szily Kálmán kultusz-miniszteri államtitkár s dr. Kőrössy László miniszteri tanácsos által kísérve. Az angol udvari gyász miatt intim csendességben lefolyt látogatáson Farkasfalvi Farkas Géza főgondnokunk üdvözölte előkelő vendégünket az Angol-internátusban, majd az Imateremben összegyűlt tanári kar és ifjúság jelenlétében gr. Bethlen Pál világi gondnok ismertette angol-nyelven Fő­iskolánk történelmi jelentőségét s az angol kulturába való belekapcsolódásunk nagy horderejű távlatait. Az angol-nyelvű tanítási órákon is hospitáló angol követ és illusztris kísérete elsőrendű eredmény emlékével távozott el tőlünk, de Főis­kolánknál is kitörülhetetlen emléket hagyott maga után. Az a történelmileg megalapozott művészi elgondolás, mely Főiskolánk homlokzatának átjáróját emléktáblák és re­liefekkel az iskolatörténet múzeumává óhajtja alakítani, már

Next

/
Oldalképek
Tartalom