Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1934

67. a vallás világította vagy világítaná be. Sőt ma már a multakénál is világosabban áll minden őrálló munkása és vezetője előtt iskolánknak két nagy igazság: az egyik, hogy „minden igazi kultura fenntartására és átadására a vallás nélkülözhetetlen", a másik, hogy korunk égbekiáltó lelkiismeretlenségei által okozott romjain és pusztaságain nemzeti és egyházi életünknek csak az evangéliumi hit által lehet egy új világot felépíteni. Vagyis azzal a céltudatos és áldozatos nevelői eljárással, mely a jelen és jövendő ifjú seregének érzelem és gondolatvilágát a vallás örök igazságaival igyekszik körülbástyázni, hogy református egyházunk fiai nemcsak intra muros sed etiam extra muros az evangéliumi világnézetnek legyenek hordozói és bizonyságtevői. Jelszavunk: mások vallásos meggyőződését nem kárhoztatni, a magunkét azonban mindenekfelett becsülni, őrizni és védelmezni, mint olyant, mely alatt sohasem lapulhat meg hitetlenség, sem léleknélküli külsőség, látszólagosság, sem szellemi sötétség, sem uralomvágy, sem divatos képmutatás, sem múlékony emberi nagyság vagy emberi dicsőség, hanem csak egy örökérték ragyoghatja be a lelket: Isten életünkbe való belépésének fölmagasztosító megérzékelése. Ezért vallásos és egyházias nevelésünk az év folyamán is nem egy tantárgy keretébe beszorított studiuma volt évi munkásságunknak, hanem az a multak tapasztalatain nyugvó bensőséges életkérdés, melyben az iskola elméleti és gyakorlati célkitűzései az élet mindjobban szétágazó és nehezülő alakulataiban is összpontosulnak. Mindennemű intézkedéseinkkel és eljárásunkkal egy magasabbrendű élethez szükséges bensőséges és vallásos légkört igyekeztünk teremteni az ifjúság számára, önkéntes belélegzésére annak az élettartalomnak, melynek — hitünk szerint — minden illetés nélküli, vagy erőszakolt mechanizálása inkább árt, mint használ. Református vallásunkban a lélekről való materialisztikus álláspontnak határozott tagadásával mindig „indigenák"-nak fognak maradni azok a kölcsönvett vallási formaságok és gépies imitációk, melyek rendeltetést töltenek be ugyan másutt, de nálunk nem a vallás forrásából táplálkozván, múló jelenségeivé válnak a vallásos személyiség kivánt kialakulásának. A természetben (ideértve az embert is) formálódhatik különbözőképen minden, de a református lélek megújhodásában is csak „sui generis", azaz hitvallásszerűleg formálódhatik. A kálvinizmus megújhodása is mindenkor csak önmagából és önmagán keresztül történhetik. Az életerős kálvinizmus nem tűrt és nem tűr lényegével ellenkezőt, csak a gyengülő vagy beteg nyújtja ki kezét mesterséges injekciók felé. Épen azért az egészséges református szellemnek ápolása és biztosíthatása végett nem nyujtottunk többet, de kevesebbet sem a szükségesnél.