Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1932

7 vetett hit az, ami a halálos örvényekből kiragadhatja az ifjúságot. Bármennyire nagyra becsüljük is azért az emberi szellemiség szolgálatát, emberi eszmények kultuszát, szépnek, jónak, igaznak terjesztését, bármennyire nagyra értékelünk is főiskolánk falai között végzett minden tanítói és nevelői munkát, abban a meggyőződésben vagyunk, hogy csakis az élő Istent reveláló evangélium teremthet közöttünk is új életet. Nem lehet azért főbb feladata főiskolánknak, minthogy falai között levegőt biztosítson az evangélium számára, hogy kitárja kapuit a léleknek beszéde és az élő Ige, a diadalmas Király előtt. Egy nagy világot átfogó dráma zajlik le előttünk. Ennek kibontakozásában fordulathoz érkeztünk el. Egy olyan fordulathoz, amelyben jobbra vagy balra eldől sorsunk. Ezekben az apokaliptikus időkben pedig egyenesen sorsdöntő jelentősége van az evangélumnak. Ha sok szó esik ugyanis az evangélium örök aktualitásáról és ha mély igazsága van is ennek a gondolatnak, a valóság mégis az, hogy az evangélium sohasem volt időszerűbb, mint éppen ma, mert az evangélium nem az élet mindennapi apró kérdéseiben akar elkalauzolni elsősorban, hanem létünk legdöntőbb problémáira, az élet és halál kérdéseire akar feleletet adni. Az élet és halál között vergődő ember és világ számára van mindenekfelett mondanivalója. Ebben a nagy tusában pedig az evangéliumnak az a természete, hogy döntés elé állít, mégpedig, hogy mindig az élet melletti döntésre kényszerít. Az ujjászülő erők pedig sehol sem áradnak meg inkább, mint az Isten melletti döntésben. Ezáltal visz bele az evangélium haldokló világunkba is újjáteremtő erőt. Említettem, hogy az olimpiai versenyeknek szimbolikus jelentősége is van, mert a nemzetek közötti mai versenynek a tükrei. Mondottam, hogy olyanok ezek a versenyek, hogy azokban minden maradék erőn felül emberfeletti erők is áradnak el. A mai élet e jelleme szempontjából sincsen semmi, ami aktuálisabb volna, mint az evangélium, mert az általa előhívott döntés olyan természetű, hogy abban az ember egész lényével részt vesz. Az evangélium szerinti élet nem az arany-középút élete, hanem olyan kockázatos élet, amelyben a lét határán jár az ember, azon a határon, ahol egyedül találkozhatik léte örök alapjával, teremtőjével és amely találkozásból egyedül támadhat diadalmas új élet. Ezek a gondolatok azt is jelentik, hogy alig vannak egymáshoz simulóbb, egymásra nézve inkább teremtett valóságok, mint az evangélium és az ifjúság. Az ifjúság semmitől sem irtózik inkább, mint a nyugodt középszerűségtől. Az ifjú világa a szélsőségek világa. Semmi sincsen azért, amiben inkább megtalálná magát az ifjú, mint az embert egész mivoltában, exisztenciális létében, megszólító evangéliumban.