Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1932
43 Délután 3 órakor volt megtartva a szokásos ifjúsági évzáró ünnepély. Ezen a főiskolai kórus szép énekszámai, Ébner László és Fiedler István művészi szavalatai, egy gimnázista diáknak : Nyéki Boldizsárnak hegedűjátéka gyönyörködtették a közönséget. Ötletes, gondolatokban szép szavakat szólott az ünnepélyen az ifjúsághoz gróf Bethlen Pál gondnok. A „Válásra int immár az óra" című pataki diákbúcsúdal zárta be a kedves ünnepélyt. Délután 5 órától tartottuk meg a szokásos tornaünnepélyt a tornatéren, a főiskolai igazgatótanács és nagy közönség jelenlétében. Gyönyörűek voltak a precízen előadott szabadgyakorlatok, a gimnázista leányok zenés gyakorlatai, a különböző athletikai gyakorlatok, parterre torna bemutatók. A díjak kiosztása nyomán gróf Bethlen Pál gondnok tartott búzdító beszédet az ifjúsághoz és fejezte ki elismerését a szép munka fölött. Eseményekben gazdag iskolai évünknek záró akkordját egy kedves találkozó ünnepély képezte június 25-én. Ez alkalommal a 10 évvel ezelőtt érettségizettek üdvözölték a főiskolát. Papp Géza búzgó imája után dr. Horkay László hajdúnánási vallástanár üdvözölte a főiskolát. Szép üdvözlő beszédében erős színekkel ecsetelte az elmúlt 10 esztendő kemény küzdelmeit s hálás érzésekkel mutatott rá azokra a felbecsülhetetlen értékekre, amelyeket a főiskolától nyertek. Külön hálás érzésekkel emlékezett meg az elköltözött és élő tanárokról, utóbbiak között különösen az igazgatóságtól búcsúzó Elekes Imréről, az ő hazafias és vallásos szellemű neveléséről. Az üdvözlésre dr. Mátyás Ernő közigazgató válaszolt. A szép találkozó ünnepélyen részt vettek: dr. Asztalos Ferenc, dr. Elekes György, dr. Éless István, dr. Horkay László, dr. Mészáros Gyula, Papp Géza, dr. Sörössy Andor, Schwarcz Miklós, Schultz József Zoltán. A főiskola mozgalmas életének eseményei természetesen fokozott munkát adnak az igazgatásnak. Ennek igazolására legyen szabad itt egy pár adatot közölnünk: Közisk. széki gyűlések száma az elmúlt iskolai évben 10. Theol. kari gyűlések száma 36. Akad. és közigazgatói postakönyv száma 1022. A gimnáziumban: Hivatalos iratok iktatókönyve 283. Igazgatói napló tétel száma 316. Bizonyítványok könyve száma 619. Gimnáziumi postakönyv száma 2910. Alapítványok 1932—33-ban: A 25 éves érettségi találkozóra összegyültektől 225 P. a Tóth József alapítvány növelésére (közpénztári). Zemplénvármegyei jegyzőegyesülettől alapítványra 500 P. (öszt.) Dr. Rácz Lajostól Rácz Gábor alapítványra 200 P. (öszt.) Uj Pálóczi-Horváth műegyetemi ösztöndíjra 114 P. Dr. Rácz Lajostól a dr. Rácz Lajosné alap növelésére 200 P. (tápint.).