Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1932
14 régi megszentelt hagyományai között lefolyt beiktatása ünnepélyének benyomásai még benne remegnek lelkünkben. Tisztelettel, bizalommal, szeretettel köszöntjük e helyről és kívánjuk működésére Istennek minden áldását. Budapesti skót missziói lelkésszé választatván és Sárospatakról eltávozván Forgács Gyula, igazgatótanácsosi tisztségéről is lemondott. Forgács Gyula csak rövid ideig volt főiskolánk igazgató tanácsának tagja, de annál szorosabb kapcsolatok fűzték őt főiskolánkhoz. Éveken át látta el a theológiai akadémián a gyakorlati theológiai tanszéket, nemes bizonyságtevő személyiségéből nagy áldások származtak főiskolánk ifjúságára s a személyes kapcsolatokat is a legintenzívebben ápolta theol. akadémiánk hallgatóival. Rövid igazgató tanácsosi működése alatt nagy hűséggel szolgálta főiskolánkban az evangélium érdekeit. E helyről is meleg érzésekkel üdvözöljük őt új szolgálatának helyén. A Cziáky Endre elhunyta által megüresedett igazgatótanácsosi tisztségre 1932. évi október 13-iki egyházkerületi közgyűlésünk egyhangú bizalma Medgyasszay András hernádszentandrási lelkészt, egyházmegyei tanácsbirót, hívta el, a Forgács Gyula lemondásával megüresedett helyre pedig az 1933. évi június 8-iki egyházkerületi közgyűlés Farkas Elek abauji esperest választotta meg. Közismert főiskolánk iránti fiúi szeretetük és hűségük, egyenes, őszinte és igaz egyéniségük. E helyről is szeretettel, tisztelettel köszöntjük őket s kívánjuk főiskolánk iránti áldozatos munkájukra Istennek minden áldását. Dr, Kun Zoltán, aki 59 éven át állott főiskolánk egészségügyének a szolgálatában, a f. iskolai évben 1932. szeptember 1-én megvált főiskolánk orvosi szolgálatától. Nagy horderejű munkája a főiskola egészségügyi intézményeinek fejlesztése terén. Az ő nevéhez fűződik a főiskolai kórháznak mostani helyén való elhelyezése. A legújabb időben 8 ágyas betegszobával való kibővítése, különálló magános betegszoba építtetése. Ha a külső építés tekintetében is telve volt friss kezdeményezésekkel, alkotni vágyással, ugyanaz a lélek vezette az ifjúság gyógykezelésének munkájában. Teremtő erejű tehetség, izig-vérig modern ember, aki mindig nagy érdeklődéssel vetette rá magát az új orvosi felfedezésekre, de a lobogó tudásszomj és az új ismeretek értékelése nála őserejű orvosi intuícióval párosult. Munkáját a legnemesebb orvosi etika hatotta át. Nem üzlet, hanem hűséggel és odaadással végzett misszió volt nála az orvosi pálya. Elöljáróságunk és tanárkarunk egy közös küldöttség utján búcsúzott az iskolai év folyamán tőle és ő sűrű könnyhullatások között tett bizonyságot a főiskola, a tanári kar és az ifjúság szeretete mellett. Tiszteletünk, szeretetünk, áldáskívánásunk e helyről is szálljon feléje.