Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1931

IL GIMNÁZIUM. XII. I. Iskolánk múltja. Gimnáziumunk a sárospataki ref. főiskola alkotó része egyik intézeti ága. Története tehát az egész főiskola törté­nete. A köztudat és hagyomány szerint Perényi Péter főúr alapította 1531-ben. Kétségtelenül elébb az a rész nyilt meg, amely a mai gimnáziumnak felel meg; mintegy két évtized­del később főiskolai rangra emelkedett. A főiskola története a Rákócziak idejében, a gyásztizedben, a XVIII. században, a XIX. század derekán egy darab történet Magyarország történetéből; egész életfolyása kiemelkedő része a magyar oktatásügynek és nemzeti kulturának. Gimnáziumunk mostani jellegét a mult század hatodik évtizedében kapta, melyet az 1883. XXX. t.-c. állandósított. Az 1924. évi középiskolai reform három tipusa közül 1924­ben klasszikus jellegűnek maradt; 1931-től ennek érintetlen hagyása mellett, többirányú elgondolástól indíttatva, a reál­gimnáziumnak egy egészen új típusát nyitotta meg angol­gimnázium néven, melynek külön tanterve úgy egyházi fő­hatóságoktól, mint közoktatásügyi kormányunktól jóváhagyva, ill. tudomásul véve, Értesítőnk végén olvasható. A mai jellegű érettségi vizsgálatot először az 1883/84-ik iskolai év végén tartották, de megelőzőleg is érettségi vizs­gának nevezték a VIII. osztálynak azt a kombinált, írás- és szóbeliből álló vizsgálatát, amelynek a mai tárgyakon kivül a világhistória a mai egészében tárgyát képezte, valamint a fizika és mathematika egész anyaga. Az érettségi vizsgálat legújabb módosítása 1932. juniustól lépett életbe, amikor a klasszikus (humán) gimnáziumban Írásbelit köteles tenni: magyarból, latinból (magyarra) és németből (magyarról); aki szóbeli érettségit akar tenni a görögből, annak a görög­ből (magyarra) is Írásbelit kell tenni. Viszont elmaradt a mennyiségtani írásbeli. A szóbeli vizsgálat tárgyai maradtak az eddigiek. Ha azonban a német írásbeli vizsgálat nem si­kerül, vagy feltűnő eltérést mutat a vizsgázó évközi ered-

Next

/
Oldalképek
Tartalom