Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1931

26 3. Szobrok leleplezése az iskolakertben, fél 6 órakor, a) A Lorántfy Zsuzsánna szobránál beszédet mond és a szobrokat a főiskola oltalmába veszi: Dr. Vasady Béla theol. igazgató, b) Kazinczy Lajos szobránál az ifjúsághoz buzdító szózatot mond : Rácz Gábor altábornagy, c) Kazinczy Ferenc szobránál az ifjúsághoz buzdító szózatot mond : Balogh Jenő dr. akad. főtitkár, ny. igazságügyminiszter, d) A szobrokat megkoszorúzzák 1—1 mondat kíséretében : a theol. ifj. egyletek nevében: Nagy Árpád; a gimn. ifjúság nevében: Nagy István; a tanítóképző-intézeti egyletek nevében: Szathmáry Lajos. 4. Dr. Gróf Klebelsberg Kunó v. közoktatásügyi miniszter úr arc­képének leleplezése, 6 órakor, az angol internátus ebédlő-termében, a) Beszédet mond: F. Farkas Géza, világi gondok, b) Az arckép alá csok­rokat helyeznek 1—1 mondat elmondása mellett a leánycserkészek ne­vében : Sörössy Babsy parancsnok; az összes főiskolai cserkészek nevé­ben : Szabó Károly parancsnok. 5. A. P. D. O. Szövetségének díszközgyűlése és nagy találkozója fél 7 órakor az Imateremben. a) Egyházi ének. 63. dicséret 1. versét éneklik a megjelentek, b) Imádkozik: P. Czinke István ny. püspök. c> Elnöki megnyitót mond: Kazinczy Gábor ny. kúriai biró. d) Ünnepi be­szédet mond: dr. Finkey Ferenc kúriai tanácselnök, e) „Sión fiai" c. emlékezés Lőrinczy Györgytől.Felolvassa: Vitéz Somody János kir.ügyész^ f) A volt diákok nevében a főiskolát üdvözli: Dr. Bessenyey Zénó orsz.-gyül. képviselő, g) A főiskola részéről a találkozókat üdvözli: a közigazgató, h) A Himnuszt éneklik a megjelentek. 6. Harsányi Zsolt: „Patak Lelke" c. alkalmi darabjának előadása a tápintézetben. Kezdete fél 9 órakor. Előadás után a P. D. Szövetsége; által rendezendő találkozó-vacsora. Kétségtelen, hogy az idő rövid volt, de változtatni im­már nem lehetett. Sok-sok olyan vendég elmaradt, aki sze­retett volna megjelenni. A külföldieknek az időpont nem volt kedvező. Egyetemeken beiratkozások, a vizsgák lekötik az em­bereket. A rohamosan torlódó valutáris nehézségek vissza­riasztják a szándékokat. A pápai jubileummal való közelség sem volt szerencsés: vagy időben egymás mellett, egy-két napi időközben, vagy nagyobb távolságban kellett volna len­nie, De már mindez csak elmélkedés lett volna, arra pedig nem volt érkezésünk. Tenni, tenni, amit lehetett. Macdonald Webster sajnálattal fájlalta, hogy neki okt. 1-én hivatalát kell átvennie, De eljött előzőleg és emlékezetes órákat töltöttünk együtt, amiért mi így is hálás szívvel mondunk köszönetet. Mi is megfordultunk Pápán, örvendő lélekkel vettünk részt a testvérkoílégium nagy ünnepén. És gyönyörűséggel láttuk, hogy a kulturváros megértő segédkezése miként igyekezett emelni a fényt a kollégium jubileumán. Az idő rohant. A vendégek nagy számmal jelentkeztek. A rendezőbizottság éjjel-nappali munkával végezte a beosz­tásokat s mindenki részére ki jelölte a helyet s a jegyeket

Next

/
Oldalképek
Tartalom