Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1930

7 titokzatos kisugárzásnak, mily pünkösdi léleknek kell lakozni e falak közt, amely a századok harcát megállotta és örök életnek forrása! ? Várjuk e hűséges szívű fiakat közelből és tengereken túlról, határokon innenröl és határokon túlról, az egység és örökkévalóság nevében, babérral homlokukon vagy kereszttől roskadozó vállakkal. Ha ez az Alma Mater megöleli, megcsókolja, felségesebb lesz a dicsőség, dicsőségesebb a szenvedés . . . Várjuk minden igaz magyarnak megjelenését, testben vagy érzés- és gondolatban, akinek történeti múltját köldökszálak kötik össze országunknak viharos, de dicsőséges történetével. Főiskolánk csak idők szellemétől parancsolt átalakított formájú folytatása volt egy már ezelőtt is kulturát szolgáló szerzetesi iskolának, amelynek ködébe vesző története minden valószínűség szerint az Árpádház uralkodóinak korszakába nyúlik vissza. A szellemfejlődés evolúciójában volt római katholikus; a reformáció idejében lett lutheriszelleművé, miglen az idők teljességében szellemi habitusa felöltötte a nagy genfi hitújítónak: Kálvin Jánosnak felfogását s annak maradt hűséges edénye. Ez az iskola tehát a magyarságnak volt nevelő iskolája és ha összes egykori tanulóinak névsora meglehetne, nemzetünk történeti neveinek összefoglalását szemlélhetnék benne. Szent jogok és magasztos kötelességek fordítják tehát ide ünnepünkön minden igaz magyarnak arcát és szivét, késztetik ide zarándokolni a gondolatokat, mert szellemi életének sejt milliói közt ősein keresztül innen nyert örökségek vannak. A második kérdés az: hogyan várjuk a mi vendégeinket ? Főiskolánk 40Ü éves története egységbe forrt nemzetünk történetével. Születése gyászban, vészben volt, hogy hitet és reményt gyújtson a kétségbeesés korában. Végig élte a magyar történetnek megrázóan felséges életét. És ma, a trianoni mélységbe taszított nemzetnek — egyik püspökünk szavával szólva — poraiból felélemedett phönixként, az újjászületést, a hitet, az erőt adó, bizodalmat hirdető intézménye. A Jeruzsálem falait építő szent tűz és lelkesedés izzik a tagokban, önfeláldozásig menő munkálkodás sürgése-forgása látható mindenfelé s a szivekben mély fiúi alázatossággal, az ajkakon Idvezítőnknek hitet, reménységet és szeretetet lehelő igéivel, megújulást hirdetnek a külső keretek s a régi nagy hagyományok formálják a belső reneszánsz folyamatát. Az ünnepélyes felavatás, a hála és köszönet kifejezése, a beszámolás és elköltözés : mindez a nagy alkalom : a jubileum keretében lehet méltó és megfelelő. Nem várhat itt senki fényt, pompát, mutatványos fényűzést; országunk helyzete és református tradícióink tiltakoznának ellene. Az u. n. gimnáziumi szárny második emeletének megépításe, az utcai