Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1930

41 VII. A főiskola anyagi ügyei. Közli: Dr. Trócsányi József gazdasági választmányi elnök, A főiskola fenntartására és fejlesztésére szolgáló u. n. Közpénztárnak a helyzete nem mondható rózsásnak. A jubileum évében úgy az iskola vezetői, mint kívülállók fokozottabb mértékben érzik, hogy mennyi minden tennivaló volna, mennyi mindent kellene alkotni, hogy a főiskola régi szép múltjának megfelelő nagyságban és a fejlődés irányában mutatkozzék be a várakozásteljes jubileumi közönség előtt. Nemcsak külsőségekre, sőt elsősorban nem ezekre gondolunk — mert ebben a tekintetben az utolsó két évben soha nem remélt lépést tettünk előre —, hanem a főiskola intézményeinek belső tartalmi fejlesztésére. A főiskola nem csak nevelő intézet, hanem főiskolai jellegének megfelelelőleg tudományos intézet is, sőt történelmi fejlődésénél fogva egy kis városkába helyezett sajátos művelődési centrum is, amelytől sok olyan feladat teljesítését várja a közvélemény, aminőt más szerencsésebb, nagyobb városbeli tanintézetektől senki sem vár. A főiskolának van nagy könyvtára, amelyet igénybe vesz a város egész közönsége, van múzeuma s éremgyüjteménye; van „főiskolai kertje", amelyet kizárólag a saját költségén tart fenn, de nemcsak a maga, hanem még nagyobbrészben a városi közönség javára, mely a főiskola szívességéből azt szabadon használja; van turista-szobája, melyben diákzarándokcsapatokat lát el; vannak vendégszobái, melyekben tudományos kutatóknak ingyen ad szállást stb. Megközelítőleg sem tud a főiskola ez intézmények belső fejlesztésére annyit tenni, amennyire szükség volna. A nagykönyvtárban már régen tervbe van véve egy könyvtártiszt és altiszt beállítása a könyvtár minél szakszerűbb és rendszeresebb kezelésére, miután a tanár-főkönyvtáros s a mellé adott, évről évre változó szénior-alkönyvtárnok egymagukban fizikailag képtelenek egy óriási könyvtár ellátására. De fejlesztésre várna a könyvtár dotációja, gimn. tanári kézikönyvtár megteremtése, fejleszteni kellene a szertárakat, múzeumokat s minderre — sajnos — a Közpénztár sanyarú helyzete semmi kilátást nem nyújt. A közpénztári alapok növelésére — még ha itt-ott akadnak is alapítók — senki sem gondol, sőt azt lehet mondani, hogy P. Horváth Mária és Simon nagy alapítványa óta egyetlen jelentékenyebb közpénztári alapítvány sem tétetett.