Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1930

12 nevelési eszményeinkhez hívek legyüuk. Minden emberi igyekezettel rajta voltunk, hogy méltatlanok ne legyünk. Címeres jelszavunk hódolatában igyekeztünk arra, hogy kicsinyek és nagyok: féljük az Istent és dicsőítsük szent nevét! Csonkaságában és elvetettségében százszoros szeretettel csüngtünk a mi édes hazánkon, vérző nemzetünkön és szívünk minden dobbanása azt dadogta: nem, nem, soha! így olvadt össze szívünkben és lett vérünkké: Isten és Haza. Reggeli imánk, a munka előtt és munka után úgy fonta eggyé lelkünkben, hogy nem tudtuk, hol végződik egyik és hol kezdődik a másik ? De nem csak a multak köteleztek erre. A jelen is így lehelli és így buzogja. A mi nagy dicsekedésünknek, iskolánk magasan kiemelkedő vezérének: Dókus Ernő főgondnoknak kormányzói kegy tűzte mellére az első osztályú érdemrendet, egyházi, iskolai és közéleti áldásos tevékenysége elismeréséül. A legfelső kitüntetés egész ref. egyházunk körében általános visszhangot keltett, mert igazi érdemeinek kitüntetése már régen megtörtént a lelkekben és csak koronája volt a kereszt. Legyen áldott a kegyet osztogató kéz és legyen áldott a kitüntetett, hogy igen-igen sokáig lehessen bölcs vezérünk, magasztos erényekben tündöklő példaképünk. Vagy itt van a mi fenkölt lelkű püspökünk, akinek roskadozó tagjaiban rendületlenül szárnyal a lélek és mikor 70-ik születés-éve alkalmából egész egyházkerületünk aprajanagyja lábaihoz tette rajongó szeretetének és hódoló tiszteletének tömjénét, nem tudtuk, hogy tudását, bölcsességét, hitét vagy mélyen emberi szívét illesse-é minden tisztességtételünk ? Főiskolánk is elkiildötte egeket kereső imáját, melyben Istennek áldó kegyelmét könyörögtük életére, munkájára, szeretteire. Iskolánk életében folytatódott az alkotások kora. Mintha hosszú évtizedek csak azért multak volna pihenésben, hogy egyszerre magasba szökkenjenek az energiák és lázas lüktetéssel lobogjanak magas elgondolások valósulásai. A főépület utcai frontja újból régi rendeltetéseknek szolgál és új célokkal gazdagodott program keretévé lett. A borzalmas idők különleges hivatást követelnek papjainktól. A templomok falai kiszélesedtek és addig terjednek, ameddig egy-egy hívő található. A kövek mellett a lelkek falait kell megépíteni és katedrává válik minden talpalatnyi tér, ahol zúg az élet és sodródnak a habok. Folytonos életmentés árvízi hajósa lett minden igazi lelkész és jövendő egyházak lenni vagy nem lenni kérdését kell megoldani hamleti tépelődésre nem érő eréllyel. Az átütő erejű lelkek kovácsolása csak felszerelt műhelyekben történhetik, ahol krisztusi átélések és meglátások pörölycsapásai formálják az akaratot és elszánást. így lett a teoiogiai internátus valósulása összes építkezéseinknek