Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1929

163 traduxerant".

3' Istvánfíy tehát Thurzón és Báthoryn kivül a királynénak is szerepet tulajdonít. Az átpártolás tényével párhuzamosan jelentkezik az a kérdés, hogy mi késztette Perényít erre a lépésre? Mint látjuk Istvánfíy ingadozó, következetlen lelkületre, kegyhajhászásra, hiúságra, kapzsiságra vezeti vissza Perényi cselekedetét. Hasonlóképen nyilatkozik Oláh Miklós is 1531-ben báró Burgio Antalhoz írott levelében: „Coronam Petrus Perény, cui eam Joannes servandam tradiderat, spe ductus polliciti, ei premii adportat.

3

2 Ezek az adatok jót nem mondanak Perényiről, de szerintünk ezekkel nincs kellőleg indokolva az átpártolás. Következetlennek, ingadozónak lehet nevezni mindenkit, aki Jánostól elpártolt, pedig voltak azok között idősebb, tapasztaltabb férfiak is, mint az aránylag fiatal, hevesvérű Perényi; ez tehát közös tehertétele az összes átpártolóknak. Ellenben nem állja meg helyét az a vád, hogy Perényi áttérésében az anyagiak oly nagy szerepet játszottak volna. Perényi már jóval előbb tárgyalt a Ferdinánd-párttal, mielőtt Ferdinánd hadai betörtek volna s az átpártolás elvben már ápr. 11-én el volt határozva; a hadműveletek pedig csak a júniusban megszakadt olmüci tárgyalások után július elején kezdődtek s Ferdinánd maga július 31-én fogadta az országhatárán a magyar követséget s Budára audusztus 20-án vonult be.

3

3 Ha tehát Perényi már februárban tárgyalt s ápr. 11-re döntött is, ugyan minő anyagi hasznot remélhetett? Akkor volna ennek a pártváltozásnak kifejezetten anyagi háttere, ha Ferdinánddal csak annak előnyomulása közben, vagy közvetlenül előtte tárgyalt volna, hogy meglevő birtokait megtartsa s esetleg új adományoka tkapjon. így azonban anyagit nem kapott semmit, hiszen Sárospatakot már bírta és sem az erdélyi vajdaság, sem a koronaőri méltóság nem volt új dolog, amelyeket Ferdinánd is ráruházott, Éllenben fontos indító oka volt úgy az ő, mint sok más kitűnő magyar pártváltoztatásának az, hogy nem váltak be a Szapolyaihoz fűzött remények. Hiszen Szapolyait az érzelmi szempontokon felül politikai opportunitásból választották meg. Azt hitték, hogy az ország leggazdagabb embere, aki a parasztlázadás elfojtásával jó nevet is szerzett magának a nemesi tömeg előtt, latba veti minden anyagi és erkölcsi erejét, úgyhogy megszabadul az ország minden veszedelemtől. Merő gyakorlati, sőt hasznossági szompont volt ez, melyet mindenki osztott, melynek csak járuléka volt az 1505-iki végzés emlegetése. Felesleges közismert dolgokat elmondani: a nemzet azon része, melytől a köznemesi tömegek függtek, "» Istvánfíy: i. m. IX. 86. I. 3

2 E. E. II. 169. 1. 3

3 Milleniumi történek, V. 48—52.