Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1929

198 Megragadom az alkalmat jelen pillanatban is, hogy őszinte hálámnak és köszönetemnek adjak kifejezést a Főtiszteletű és Méltóságos Elöljáróság bizalmáért, mellyel megajándékozni kegyeskedett, midőn a sárospataki főiskola rendes tanárává engem választott meg. A sárospataki főiskolára kora ifjúságomtól kezdve, mint szent eszmények megtestesítőjére gondoltam, megválasztásom pillanatától fogva pedig valami kifejezhetetlen felelőségérzet töltötte el egész valómat. Ez a felelőségérzet csak fokozódott azóta s ma, mikor már beleéltem magamat e megszentelt hely légkörébe, — tisztán áll előttem, hogy nem csupán az a feladatom, hogy szaktárgyaimban alaposan képzett ifjúságot neveljek. Érzem, hogy nem csupán a tudomány tette a pataki főiskolát naggyá, hanem az a plusz, az a szellem, mely a tudományos alapvetésen felül századokon keresztül megtöltötte, átitatta növendékeinek lelkét. Érzem, hogy az a plusz az evangéliumból táplálkozó, nemes tradiciókat ápoló hazafias szellem és valláserkölcsi világnézet volt. Azt tekintem tehát életcélomnak, hogy a komoly tudáson felül ezt az evangéliumtól megszentelt, hazafiságot, vallásosságot sugárzó, a pataki főiskolát speciálisan jellemző nemes veretet adjam meg tanítványaimnak. Szaktárgyaim, különösen a történelem tanítása közben bőségesen nyílik erre alkalom; ép azért — testi-lelki energiát nem kímélve — e cél szolgálatára kötelezem el ezennel is magamat.