Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1929
137 elején íog még megtörténni. A lakás, fűtés, világitás, takarítás dija egész évre 100 pengő, mely két egyenlő részletben a félévek első hete alatt fizetendő be a főiskolai pénztárba. Az internátusba való lépés egész évre szól. Akik akár tanulmányi előmenetelükben, akár erkölcsi magaviseletükben fogyatékosságot mutatnak, vagy az internátus jó rendjét bármi módon veszélyeztetik, az internátusból évközben is bármikor kizárhatók, anélkül hogy a már befizetett internátusi dij visszatérítését igényelhetnék. Ágyneműkről a fiúk maguk gondoskodnak. Étkezésre a főiskolai tápintézetbe járnak. Felügyelő tanár: Dávid Zoltán gimn. tanár F) Figyelmeztetés a szülök számára. Szigorúan és a legjobb indulattal figyelmeztetjük a szülőket arra, hogy a lakást és élelmezést főiskolai tanulók számára csak a "főiskolai igazgatóság által engedélyezett helyen lehet fogadni. Aki nem engedélyezett helyen fogad lakást, főiskolai tanuló lenni megszűnik. A tanulók elhelyezésénél tehát először az engedély felmutatását kérjék a gyermekeiket elhelyező szülők. Engedélyek megadásáért a főiskolai igazgatósághoz (Közigazgatói hivatal, Ref. kollégium) kell folyamodni. Sajnálatos tapasztalatok nyomán kénytelen az igazgatóság a diáktartó szülőhelyetteseket figyelmeztetni, hogy: 1. aki aug. 15-ig a főisk. háznagyi hivatalban be nem jelenti, hogy hány szobájában, mennyi diákot óhajt elfogadni, nem kap abban az évben" diáktartási engedélyt. A tanulók száma 1—1 diákszálláson, ahol nincsen felnőtt és megbizható férfi, legfeljebb 10 lehet; ellenkező esetben 15. 2. Amelyik diáktartó helyen lakó tanulót a tanári testület súlyosabb fegyelmi vétség miatt kénytelen büntetni, ha megállapítható, hogy a lakásadó tudott a fegyelmi vétségről és nem jelentette, — az olyan diáktartó részére diáktartási engedély többé nem adható. 3. A diáklakás dija 190 pengő, mely összegben a forgalmi adó és reggeli villanyvilágítás is benne foglaltatik. 4. Kívánatos, hogy a diákszállást adó és vevő felek írásbeli szerződést kössenek. Magántanulók csak az igazgató engedélyével, a Rendtartás korlátai közt járhatnak be tanítási órákra. A leányok ruházkodásukban kötelesek alkalmazkodni a szülői értekezlet megállapodásaihoz. Minden tanulónak figyelmébe ajánljuk, hogy iskolánk fegyelmi szabályai a szünidőben is kötelezőit. Végül közöljük, hogy az Értesítőnek az ára 1 P 50 f.