Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1928

4 VIII. Közigazgatói jelentés az Í928/29L isk. évről. Örömteljes dolog hegycsúcson járni. Ott megszűnik t leverő érzés, ami a hegyszakadékok között eltölti a lelket Már maga az a körülmény í'elszabadítólag hat az emberre hogy kemény erőfeszítések, talán veszélyek között jutót oda. Azután a hegycsúcsokról messzibb is ellátunk, széles távlatokat nyerünk. Ilyen hegycsúcs a mi évzáró ünnepé lyünk is. Verejtékes munkával jutottunk ide. Ezért az áhi tatnak, a hálának emelkedett érzései járnak át minket. Hegycsúcson járunk most, de onnan előre kell néznünk messzire. Főiskolánk életének e határkövénél is meg kell látnunk céljainkat. Nem évenként vagy koronként változc feladatainkat, hanem az egek magasságában örökké tündöklc csillagainkat. Különösen most, amikor nagy rohanással gördül az idő kereke főiskolánk négyszázados évfordulójához most kell azt keresnünk, ami örök, mert már maga a négyszáz esztendő is az örökkévalóságra figyelmeztet. Mi volt az az eszmény, amely oly varázslatosan vonzóvá tette iskolánkat a múltban ? Azt szokták az iskolák hiányául sokszor felhozni, hogy a jövő számára bezárt kapuk, s hog> ezért a haladásnak korlátjai. A mi iskolánkra az a jellemző hogy a haladás zászlóját mindig fennen lobogtatta, hogj sokszor századokkal megelőzte korát a bekövetkező nagj gondolatok hirdetésében. Mérhetetlen értékű főiskolánknak ez a drága öröksége. Bárcsak sohasem lennénk méltatlanok erre! A reformáció szülte e jellegét. Mondják, hogy a tudomány szabadsága, a vallás, a lelkiismeret szabadsága voll mindig zászlójára írva. A jövő szolgálatára, vezércsillagainak kitűzésére csak szabad lelkek képesek. De mégis azért csüggött olykor főiskolánkon egy egész nemzet szeme, azért özönlött egy egész nemzet ifjúságának szine-java falaink közé, inert századokon keresztül a nemzeti gondolatnak volt bátor hirdetője, jól megépített vára. Hősök születtek e falak között, akik viharral teljes időkben harcos katonákká lettek. A „Hazáért és szabadságért" a haza szabadságáért fiakat nevelni, ez volt talán az, ami főiskolánkról a legmélyebben belevésődött a nemzet öntudatába. Ez az talán, ami ma is a legélénkebben izzik itt az ifjú lelkekben. Drága hagyomány! Felette szükség van rá. Talán sohasem volt nagyobb szükség erre. Börtönbe zárva, bilincsekbe verve, Trianon rabságában, olykor a kétségbeeséshez közel vergődik nemzetünk. Sorsunk a régi: az ellensé-