Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1928

119 2. Amelyik diáktartó helyen lakó tanulót a tanári tes­tület súlyosabb fegyelmi vétség miatt kénytelen büntetni, ha megállapítható, hogy a lakásadó tudott a fegyelmi vétségről és nem jelentette, — az olyan diáktartó részére diáktartási engedély többé nem adható. 3. A diáklakás díja a diáktartók kérésére s a lakás­bérek jelentős emelkedése következtében évi 190 pengő lesz, mely összegben a forgalmi adó és reggeli villanyvilágítás is benne foglaltatik. 4. Kívánatos, hogy a diákszállást adó és vevő felek írásbeli szerződés kössenek. Magántanulók csak az igazgató engedélyével, a Rend­tartás korlátai közt járhatnak be tanítási órákra. A leányok ruházkodásukben kötelesek alkalmazkodni az előző évi szülei értekezlet megállapodásaihoz. Minden tanulónak figyelmébe ajánljuk, hogy iskolánk fegyelmi szabályai a szünidőben is kötelezők. Végűi közöljük, hogy az Értesítőnek az ára 1 P. 50 f.

Next

/
Oldalképek
Tartalom