Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1927

13 Fájdalom, a szélsőséges dac harca a nyilvánosság elé került. De vitán és kétségen felül áll s még a leghevesebb harcokban sem fedte homály, hogy Radácsy céljai tiszteletre méltók, elgondolásai jóhiszeműek, az ő egész tevékenysége abszolút árnyéknélküli volt. Az idő rácáfolt, meg kellett érnie, hogy, — későn ugyan, de mégis el kellett fogadni az államsegélyt. A tőkeköltés megítélésében nincs eltérés az utóbbi nemzedékben. De bizonyos, hogy amit tett, a főiskola szeretetéből fakadó akarat sugallta: mindezt tisztelettel ismeri el barát és ellenfél egyaránt. A mulandóság ráncaival együtt elsimultak és elültek az ellentétek. Mi mély tisztelettel hajlítjuk meg kartársi szeretetünk és emlékezetünk zászlóját patriarchai kort megért, nagyérdemű ember és tanártársunk emléke előtt. Élete a főiskoláért folytatott munka tüzében emésztődött fel: az embernek útjai nem mindig Istennek útjai... Még magunkhoz sem tértünk a fájdalom gyászából, újabb temetésre parancsolt a szomorú kötelesség. Január 16-án meghalt Makláry Papp Miklós ny. tanártársunk hitvese, szül. Achácz Ilona úrnő, mintája és örök példányképe a gyermekeinek és családjának élő, magasztos szellemű és nemes lelkű édes anyának, gyöngéd feleségnek, gondos háziasszonynak. Az újabb nemzedék alig ismerte: egy gyönyörű család körének határai voltak életformáinak keretei s külső szereplést nem kereső egész lelki gazdagsága egy család romolhatatlan kincse maradt. Már elébb, még december havában, fejledező erőinek szépséges korában, tört ketté főiskolánk egy hittanhallgatójának, Debreczeni Gyulának, élete, mely nem tudott megbirkózni a gyilkos kórral, mely már előző évben félbehagyatta vette tanulmányait. Szülőknek drága élő reménysége, barátoknak édes kapcsolata: mind sírba szállt. Aki életét Istennek szentelte, hogy szolgálja egyházát, ami után sóvárgott, elérte: színről-színre láthatja az Atyát és örök szolgálatot tehet, fogyatkozást nem ismerő rothadatlan testben. Február 3-án újból gyászjelentő érkezett, mely egyik kartársunk: Benkő Béla főgimn. tanár édesapjának korai haláláról hozott hírt. Kartársunkon láttuk, hogy súlyos végzet fenyegeti, mert az aggodalom ott remegett szemében, szavában s mi lélekben vele éreztünk. Mikor aztán bételjesedett Istennek végzése, meleg szeretettel, kartársi rokonszenvvel vettünk részt fiúi fájdalmában. Itt kell megemlékeznem arról a kivételes képességek, mértéket alig tűrő tulajdonságok testi-szellemi megjelenéséről, aki egykor Dr. Ferenczy Árpád néven volt főiskolánk jogakadémiájának nagyhírű tanára. Kósza újsághír hozta, hogy a nagy nyugtalanságoktól örökké bolygásra késztetett tudós Ceylon szigetén, egy buddhista kolostorban talált örök nyu-