Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1925

6 ha nem volna előttünk ma éppen olyan fontos az iskola, mint volt a földből is iskolákat nyitó reformáció korában. Azért kell egész nevelési ügyünknek most űj távlatot nyerni. Ezzel a lélekkel kell megszállanunk az iskolát és nekünk is, a földből is iskolákat teremteni, kiterjesztve minden lehető typusra figyelmünket s vigyázva az iskola lelkére. Nem elégséges többé az ismeret és tudás bármely halmazának közlése, nem az úgynevezett kultúráért való lelkesedés sem. Istenben gyökérző magyar személyiségeket, a tudás,munkabírás és dologratermeitség, jóság és szeretet, áldozatkészség és jellem hőseit kell formálnunk az iskolákban — annál odaadóbb és szentebb eltökéltséggel, minél aggódóbb félelemmel látjuk, hogy tömegeinket sodorja a könnyű és tágas út, a világ örök vaksága a halálos szakadék felé Tehát éltető, megtartó erők szétömlesztése szükséges e végzetes hatalmakkal szemben, mert abban a szent hitvallásban mégis egyek vagyunk, hogy „Neked élned kell, óh hon, Örökre, mint tavasz virulnod." Ilyen egyetemes összefüggésben, a nemzet legszentebb érdekeinek minél teljesebb szolgálata szempontjából tekintendő főiskolánkon ez éven a tanítóképző-intézet visszavételének mozgalma, a lelkészképzésnél a gyakorlati év rendszeresítésének kérdése, a főiskolai internátus felépítésére az állam anyagi hozzájárulásának ígérete, a Sárospataki Irodalmi Kör reorganizálásának újabb sürgetése és a főiskola anyagi helyzete. 1. Ennek az iskolai évnek is kérdéséül maradt fenn a tanítóképző intézet visszavételének ügye. Általános felfogásunkból folyik, hogy ha nem lett volna eddig problémánk a képezde, most azzá kellene tennünk. Tiszánin.ieni egyházkerületünk vezető szellemeivel együtt elengedhetetlennek tartjuk a visszavételt. Nyitott ajtót döngett ugyan itt minden szavunk, amelyet kiejtünk, annyira megérett a kérdés a döntésre. De mivel az ezideig még nem .örtént meg és bizonytalan a döntés az utolsó pillanatban is felemeljük kéiő

r esdő szavunkat a képezde mellett Mint az élet nélkülözhetetlen szervére van szükségünk a taníképzőre. Felekezeti elemi iskolák fenntartása mellett lehetetlen helyzet az, hogy egyházkerületünknek nincs tanítóképző intézete. Sötét óráinkban azt gondoljuk hogy az a nemzedék, amely ilyen ügy megoldására is képtelen, megérett arra, hogy elvesszen. A gyülekezetek gondolják meg, hogy elpusztul apáink hite, az ajkakon elnémul a zsoltár és a szivekben megrendül a becsületérzés, ha nem virágoznak a mi veteményes kertjeink, a mi iskoláink. Ezekben a mi lelkünkből lelkedzett egyéneknek kell tanítóknak lenniök. A gyülekezeteket a vád súlyától csak egy mentesítheti: anyagi erejük elégtelensége. Ez esetben ott van szivünk minden érzése Krisztus e kicsinyei mellett. Ne rakjunk elviselhetetlen terheket híveink vállaira. Ellenben következik a nagyobb gyülekeze-