Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1925

67 templomban rendezett hazafias ünnepéiyen; 15-én a főiskola tanári kara és ifjúsága által rendezett délutáni hazafias ünnepélyen; 27-én II. Rákóczi Ferenc születésének 250. évfordulója alkalmából ren­dezett emlékünnepélyen Sárospatakon. Május 8-án este Mécs Lászlót, a Felvidék Iánglelkü költőjét üdvözölte lampionos szerenáddal. 9-én az „Ifj Közlöny" által rendezett irodalmi délutánon szerepelt szép sikerrel az Énekkar. A „Debreceni Kántussal" való testvéri ölelkezést, amelynek ez éven Patakon kellett volna megtörténni és a szokásos évi rendes hangversenyünket gátló körülmények miatt nem tartottuk meg. Az Énekkar julius első felére (2—15-ig) balatoni kirándulás rendezését vette tervbe. Ez olyanféle nagy vállalkozás, mint volt az 1913-iki erdélyi körút. Hogy fog-e úgy sikerülni, mint az, még nem tudjuk Mi minden igyekezetünkkel a kirándulás sikerén buzgólkodunk. A nagyobb fürdőhelyeken hangversenyeket akarunk rendezni, hogy ezúton tegyük ott is ismertté a pataki Kórust. Ha sikerül ez a kirándulás, akkor ez lesz az év legszebb errtléke és egész évi fáradozásunknak legszebb koronája: Adja Isten, hogy úgy legyen! 2. A Főiskolai Betegsegélyző Egylet. A főiskola ifjúságának eme legáldásosabban működő egye­sületében az 1925—26. iskolai évben különösebb esemény nem fordult elő. A cél, mint eddig is az volt, hogy ifjúságunknak egy minden tekintetben kifogástalan kórház álljon rendelkezésére Örvendetes esemény volt a közös és magán fürdők kijavítása, amelynek eredménye a fürdőknek az ifjúság és tanári kar számára való megnyitása lett. Mindebben az egyesület tisztikara mellett különösen dr. Kun Zoltán főiskolai orvos úrnak van nagy érdeme, aki hajlott kora ellenére is, a legnagyobb szeretettel és pontossággal végezte fele­lőségteljes munkáját. Az Egylet tisztviselői voltak az ifjúság részé­ről : Ujs^ászy Kálmán szénior alelnök, pénztárnok, Király Zoltán jegyző. Bizottsági tagok: Ruszka Zsigmond, Horkay László, Erős Gyula, Darányi Lajos th., Mauks László, Halász Károly gimn. tan. 3. A Főiskolai Ifjúsági Egylet. Az egész ifjúságot képviselő egyesület munkássága ez évben odairányult, hogy egyfelől nagy ünnepélyek rendezésében az ifjú­ság erőinek szine-javát adja, másfelől pedig, hogy az itjúság büsz­keségének, a 41 éves Ifjúsági Közlönynek kiadását, mint kiadó ne csak előmozdítsa, hanem biztosítsa is. Az előbbi cél érdekében rendezte az egyesület az okt. 6-iki és márc. 15 ikí hazafias ünne­pélyeket, amelyeknek mindegyike rég nemlátott közönséget vonzott, továbbá az Ifjúsági Közlöny irodalmi délutánját május 9-én, ame-

Next

/
Oldalképek
Tartalom