Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1925

14 hogy milyen odaadó lélekkel, fáradhatatlan szorgalommal és önzet­lenséggel lehet egy-egy ifjúsági ügyet szolgálni. Az Akad. ifj. Olvasó-Egyesület nagy gondot fordított könyvtára gyarapítására. Az Erdélyi Irodalmi Körben Elekes Imre tanárelnök vezetése teszi jóalapozottságúvá és széles keretűvé a munkát. Vidéken ez éven Erdőbényén tartottak reformációi ünnepélyt. A Rákóczi György Egyesületben Bódy Dénes vallástanár egy külön könyvtárnak vetette meg az alapját 158 drb. vallási tartalmú könyvvel. A cserkészet ügye főleg Ujszászy Kálmán főiskolai szénior lelkét égette. 40 aprósá­gunk készül az újpesti Nemzeti Nagytáborba. Dicséretben és jutalomban részesítjük az év legjobb diák­jait. A koszorúk kiosztása előtt hódolattal áldjuk a mindenkori alapítványtevők és adományozók áldott emlékezetét. Üdv azok ne­vére, akik szivök egy eleven darabját itt hagyták adományaikban közöttünk, hogy növekvő, ifjú lelkekben magasra vívó szenvedel­meket ébresszenek. Tegye Isten végtelenné a sárospataki főiskolá­ért áldozatokra dobbanó szívek sorát és hálánk övezze azokat, akik ez éven írták be nevöket a főiskola történetének e lapjára. Ez évről van a néhai Bernátfalvi Bernáth Aladárné szül deteki és tengerfalvi Meczner Sarolta-alapítvány, 5 millió korona. Elhunyt felesége emlékezetére Bernáth Aladár Zemplénvármegye alispánja, főiskolánk igazgató tanácsosa tette. A Szoboszlay — Kovácsy alapít­ványt a hálás tanítványi szív 42,500 000 K-ra egészíteite ki. Andrássy Kálmán búji lelkész 2 q. rozsot adományozott a főisko­lai tápintézetnek, Zmeskál Zoltánné szül. Kóczán Mártha úrnő pedig 2 millió koronát a főiskolai könyvtárnak. — Ösztöndíjat adtak: M. Tud. Akadémia 500 000 K, Alföldi Közművelődési Egylet 200.000 K, Sárospataki Takarékpénztár 100 000 K Dr. Vitányi Miklós 100 000 K, Szilágyi Benőné 70 000 K. Soltész Ferenc alap. kiegészítésére Soltész Lenke 12 drb Sárospataki Takarékpénztári részvényt 120.000 K értékben. Herron omahai tanár adott 10 dollárt a theol. injernátusra. (A pályadíjat, ösztön- és szorgalomdíjat nyert tanulók név­sorát 1. 25 és 37 lapokon). Végére jutottam jelentésemnek. A tanuló ifjúságot kérem és intem, hogy fogadja lelkébe, tegye élete igazságává azt, amire irányul annyi lelkesedéssel, aggódással és reménységgel a főiskola tanító nevelő munkája; a derekasan végzett munka után kívánok mindenkinek kellemes pihenést, jó vakációt; az Elöljáróság előtt hálás köszönetemet nyilvánítom, hogy kezét az idők és események ütőerén tartva, végzi a főiskola kormányzását; az év végével az egész főiskolát, a tanuló ifjúságot, tanári kart és Elöljáróságot Istenünk atyai jóságába ajánlva, az ő soha meg nem szűnő sege­delmét kérve minden időre a drága nevelő édesanyára. Alma Materünkre, az 1925—26 ik iskolai évet bezárom. Marton János főiskolai közigazgató.

Next

/
Oldalképek
Tartalom