Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1917
62 Növendékeink konfirmálásának ünnepélyes szertartása május 9-én, áldozócsütörtökön folyt le a főiskolai imateremben a tanári kar, a tanulóifjúság és az érdeklődő közönség jelenlétében. 23 negyedik és 1 ötödik oszt. növendék részesült hiterősitésben. A növendékeket húsvét óta Harsányi István főgímn. vallástanár készítette elő s ugyanő végezte a szertartást is. A felemelő ünnepély . sorrendje ez volt: 1, Gyülekezeti ének. 2. Előfohász és szertartási beszéd. 3. Vizsgálat és a növendékek fogadástétele. 4. A ref. hitfelekezet öntudatos tagjai közé való fölvétel s följogositás az úrvacsorával való élésre s az önálló gyülekezeti tagok jogainak gyakorlására. 5. Kézfogás. 6. Megáldás. 7. Konfirmáltak éneke (37. dics. 3. v.). 8. Gyülekezeti imádság. A gyülekezet megáldása. 9. Gyülekezeti ének (75. dics. 3. v.). — Konfirmáltalak (a IV. osztályból) : Baksy István, Bartalos István, Berecz Károly, Bottka Géza, Bódy Gyula, Dropkó Sándor, Farkas Gyula, Gaál Endre, Gortvay Tibor, Janka Géza, Kiss László, Kovács Lajos, Kun Zoltán, Molnár Emil, Rákos Ernő, Ruszka Zsigmond, Soltész Dezső, Szabó Ferenc, Tassonyi Dezső, Tóth Gábor, Ugray József, Rohoska Margit, Kánya Magda, (az V. oszt.-ból) Bálint Ferenc. A növendékek a főiskolálól emlékül diszes emléklapot kaptak. Megünnepeltük főiskolánk körében október 6-át, a reformáció négyszázados évfordulóját, március 15-ét és Tompa születésének 100-ik évfordulóját. Gér-esy Kálmán tankerületi főigazgató mint miniszteri megbízott ápril 30-án és május 1. és 2. napjain látogatta meg tanin/ tézetünket. A véle tartott értekezletünkön az igazgató üdvözletét különös melegséggel viszonozta, mert kijelentése szerint e minőségében 23 év után ez alkalommal utolszor jelent meg körünkben s visszatekintvén főgimnáziumunk tanári karának ez idő alatt való működésére, elismeréssel állapította meg, hogy abban mindvégig a régi nagy tradíciók fentartására és fejlesztésére irányúló öntu-. datos törekvés nyilatkozott meg; a tanári kar ez iskolai évi működéséről is teljeá elismeréssel emlékezik meg. — Domby László középiskolai előadó május hó 13, 14 és 15. napjain látogatta meg főgimnáziumunkat s látogatása eredményeképpen megállapította, hogy főgimnáziumunk tanári kara „ez évben is lelkiismeretes, buzgó munkát végzett s ezt annyival inkább dicsérendőnek tartja, mert a jelenlegi háborús idők nehézségeitől és nyugtalanságaitól eltekintve is, a tantárgy felosztásnak és órarend-