Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1913

11 Halálozások. Az elmúlt iskolai év nem tartozik a fehér esztendők közzé, a fekete lobogót nem egyszer ki kellett tűznünk főiskolánk homlokzatára, jeléül annak, hogy gyásza van. Bizony meglátogatott bennünket az Úr, próbára tette hitünket, elvette évtizedek óta vezérünket, azt a férfiút, akire bizonyos bizodalommal s megnyugvással tekintettünk, akiben bíztunk, reméltünk. Bár tudtuk, hogy Fejes István püspökünk, fögondnokunk beteg, erös fájdalmak emésztették erejét, mégis lesújtva, bizonyos hitetlenséggel vettük a fájdalmas hírt, hogy Fejes István püspök, főiskolánk fögondnoka, élete utolsó percéig volt igaz, önzetlen munkása, a ref. lelkész és tudós eszményképe 1918. évi nov. hó 30-án meghalt. E hír vétele után főiskolánk mélységes gyászt öltött, érezve azt a nagy veszteségét, mely Főgondnokának elhunytával érte. Tollam gyönge, hangom erötelen ahhoz, hogy néhai Fejes István püspök, főiskolánk főgondnokának érdemeit méltóképen megörökítsem. Nagy ember, költő pap, bölcs kormányzó, nemeslelkü ember-barát és gondviselésszerű férfiú volt. Életének méltatása nem egy szűk igazgatói jelentés keretébe való, azt majd hívatásos történetíró fogja tanúlságúl, követésre méltó példáúl az utódok részére megörökíteni. Fejes István a miénk, a sárospataki főiskoláé volt, 28 évig szolgálta főiskolánkat az ö jövőjébe vetett rendületlen hittel, hívő reménységgel, lankadatlan buzgósággal és nem változó szeretettel. Itt volt ilyenkor mindig, talán az évzáró ünnepély volt neki is a legnagyobb ünnepe, de nagy volt nekünk is, előttünk naggyá tette az ö jelenléte, emlékezetessé itt elmondott beszédei, melyek megtermékenyítették szíveinket. Huszonnyolc évig volt főiskolánk gondnoka, mely idő alatt hűen őrizte,