Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1908

14 vizsgálat egészségesnek, foglalkozása teljesítésére alkalmasnak találta és így végkielégítését nem rendelhette el. Ráadásul Ferenczy előbb levélben jelentette, majd személyesen is jelenkezett tanszékének elfoglalására, a mely 1908. október 1-eje óta már betöltve állott. Mi sem a miniszteri leiratnak, sem a jelentkezésnek nem adtunk, nem adhattunk helyet, hanem az előbbire nézve felvilágosító jelentést küldöttünk fel a minisztériumhoz. Jelentésünkre egy ujabb, ópr, 4-ikéről, 37700 sz. a. kelt miniszteri leirat lett a válasz, mely az egyházkerület határozatát úgy állami és egyházi törvényeinkre, mint Ferenczy személyi jogaira nézve sérelmesnek minősíti és felhívja a kerületet a Ferenczyn esett sérelem méltányos és jogos orvoslására. Vagyis, ami ujabb alkotmányos életünkben még nem igen fordult elő: egyházkerület és minisztérium szembe kerültek egymással. A kerület, az igazgatótanács javaslatára jobbnak látta a harc tielyett az opportunitás menedékét; meghajolt a miniszteri leirat előtt, eljárását jóhiszeműnek jelentette ki s kimondotta. hogy ujabb feliratban fogja felvilágosítani a minisztert a valódi tényállásról. Ezen a vonalon tehát egy kis időre szünet állott be; de hogy mi lesz a folyatás, mi a végkifejlés? Azt találgatni lehet, de eltalálni nem. Eközben Ferenczy a konventen is megindította a harcot, még pedig egyszerre három irányban. Konkrét vádak alapján feljelentést tett a főiskolai vagyonkezelés ellen a főiskolai alapítványok kezelése ellen és fegyelmi eljárást kért a főiskolai igazgatótanács ellen. Az elsőre és másodikra az igazgatótanács a gazdasági választmány által készí tett terjedelmes cáfolatokkal felelt, melyeket a kerület is elfogadott és a konvent elé terjeszt, de együttal arra is felkérte a konventet, hogy a főiskola vagyonkezelését szakemberek által vizsgáltassa meg. A harmadik, a fegyelmi eljárás most van indúlóban az igazgatótanács ellen s úgy hirlik, hogy ebben is a dunamelléki bíróság, mint delegált bíróság fog eljárni. íme, fötiszteletű Elűljáróság és mélyen tisztelt közönség, az a második kék, a melyhez foghatót főiskolánk arculatán talán még egyetlenegy fia sem hagyott. A szégyenletes, a fájdalmas ebben a kékben nem az, hogy a pataki főiskolának egyik volt tanára a maga igazsagát keresi a főiskolával szemben, hanem az, hogy az igazsagát nem ott, nem akként keresi, a hol és a miként azt egy református tanárnak iskolai autonomiánk sérelme nélkül keresnie kellene; meg az, hogy igazát a főiskolára, az autonomiára dobált sárral