Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1908

KÖZIGAZGATÓI JELENTÉS A FŐISKOLA 1908/9 ÉVI ÉLETÉRŐL. 1. Az 1908—9. iskolai év képe általában. Főtisztek-tű Elűljáróság! Mélyen tisztelt Közönség! Az esztendő, melynek Isten kegyelméből végére jutottunk, mindenha szomorú emlékű marad e főiskola történetében. Az a balsors, mely már a múlt évben is Pandora szelencéjének mód­jára öntötte ránk vészes ajándékait, most, ebben az évben, saját kegyetlen kezével mért ütéseket főiskolánk tisztes arcúlatára, úgy, hogy ez a keservesen eltöltött esztendő örökké fonákja, torzképe lesz a derűs és boldog évek mosolygó ábrázatának, valóságos Medúza-fő, melyet a rajta sziszegő, mérges kigyók mellett két iszonyú ütés nyoma tesz még rettenetesebbe. Nem évtizedekkel, hanem századokkal kell visszatekintenünk, míg e tépett, kusza arcnak hasonmására találunk. Főiskolánk külső képe talán csak a Csécsi­korszakban lehetett ziláltabb és ellenszenvesebb a nagy közönség előtt­Megérdemeltüke neme? Elháríthattuk volna-e, nem-e? Eze­ket kérdeznünk most már felesleges. Az elmultat meg nem tör­téntté tenni nem lehet. A kígyókat talán elriaszthatjuk vagy el­hallgattathatjuk ; de annak a két ütésnek kék nyomait csak nagy idők patinája halványíthatja el. Zajgását azonban most érezzük a legelevenebben. S ha valaki azt kérdezi tőlem, tőlünk Zakariás prófétával: „Micsoda kékek ezek ?" Feleletünk, — fájdalom ! — szintén csak a Zakariásé lehet: „Az én barátim házokban verő­nek meg engemet 1" Igen, a kegyetlen balsors Álma Máterünket saját fiaival verette meg. Képek nélkül szólva: Főiskolánk külső törtenetén a múlt évben a Zoványi- és a Ferenczy-tigy uralkodott-

Next

/
Oldalképek
Tartalom