Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1904

184 azt megérdemlő növendékek számához képest korlátolt szám­ban állanak rendelkezésére: jövőre arra is figyelmet kíván for­dítani, hogy a folyamodók közül, iskolai helyzetöknól fogva kik azok, akik kizárólag jótékony gyámolitásra szorulnak s kik azok, akik már maguk is képesek magukon segíteni"? Ennél­fogva ezután a VII. és VIII. osztálybeli ifjak, akik részint ünnepi jótéteményt élveznek, részint magántanitósággal foglalkoznak, jótéteményért, pl. tandíj elengedésért való folyamodás alkalmá­val, alsóbb osztályokból folyamodó s velők egyenlő szorgalmú növendékekkel szemben tekintetbe nem vétetnek. b) Bármiféle jótéteményért beadott folyamodványt az iskolai elöljáróság csak akkor vesz tárgyalás alá, ha a jótéteményt a szülő vagy gyám kéri a gyermek részére és pedig az egész évi tandíj elengedéseért bezárólag augusztus 25-ig lehet folyamodni (a folya­modványok az igazgatósághoz nyújtandók). Ha azonban a tan díjelengedósi kedvezményben részesülő tanúló az első félévben kellő szorgalmat nem tanúsítana s általában az igazgató-tanács által megállapított követelményeknek meg nem felelne, a már előre megajánlott kedvezmény tőle a második félévben elvona­tik. A folyamodványt, mint eddig, úgy a jövőben is, a szüle vagy gyám saját neve alatt tartozik benyújtani, hitelesítve azt az illető egyházközség lelkésze által s kellőleg felszerelve hiteles szegénységi bizonyítvánnyal s adókönyvecskéjének szintén hitelesített másolatával. 6. Szállások, lakások. A tanulói szállások ügyében komolyan figyelmeztetjük a tanulókat, mind az akadémiában, mind a gimnáziumban s ille­tőleg a szállást fogadó tanúlók szülőit vagy gyámjait, hogy a szállást adó gazdáktól ós gazdasszonyok tói a főiskolai igazga­tóság engedélyét kérjék elő s csak alioz képest fogadják meg a szállást ; mert közegészsógi ós fegyelmi szempontból nem en­gedélyezett szobákból a tanúlók minden haladók nélkül szigo­rúan eltávolíttatnak ; valamint az engedélyezettekből is, a meg­határozott számon túl azok, kik később fogadták föl a szál­lást. Egyszersmind, valamint a szállást adó gazdák, úgy a szál­lást fogadó tanúlók, illetőleg azok szülei vagy gyámjai, az iskolai rend és saját érdekűkben, saját felelőssógökre halaszt­hatatlan kötelességüknek ismerjék elfoglalt vagy elfoglalandó o

Next

/
Oldalképek
Tartalom