Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1903

130. Megértették-e, nem-e a hivatottak ezt a célt s kívánságot, azt nem érintjük. Abból sem akarunk következtetni, hogy nem pályázók, hanem csak pályázó akadt; csak azt akarjuk jelezni, hogy a tételnek, pályakérdésünknek nagy általánosságával könynyen s előszeretettel barátkozhattak volna meg mindazok, a kiknek van valamelyes érzékük az embert egyénileg, társas lényi stb. mivoltában érdeklő kérdések iránt. Ha ez az egy pályázó a többieknek, az elmaradottaknak is képviselője, ha ez az egy munka, a mely ezzel a jeligével száll sikra: »Ha mindennap elfogadjuk az új véleményeket, hitszabályokul : nemsokára magát az igazságot veszitendjük el ?« (dr. Kovács Ödön) a többi meg nem Írtaknak is felmutatja az értékét és mértékét: megelégedettek lehetünk, mert egy a többit, az ismeretleneket, a hanyagokat, a közönyöseket is menti és mert ez az egy munka tisztességes mértéket és értéket foglal magában az el nem készített, a meg nem emésztett minden más dolgozatot illetőleg is. Azaz: ez az egy pályázó és a munkája másokért is és másoknak is tisztesség számba menő képviselet! Szerző megértette a kérdést s hogy a megértett kérdést alaposan tárgyalja: történeti hátérrel dolgozik. Nem irtózik utána járni annak, hogy hol, mikor és kiknél jelentkezik az az erkölcsi felfogás vagy irányzat, a melyet önzésnek, — az, a melyet hasznosságnak s az, a melyet másokért élésnek neveznek. Ellátogat forrásai után a pogányokhoz, ott időzik elég otthonossággal az újkori bölcsészek körében s keresztyén valláserkölcsi világnézletének a vezetése s irányítása mellett mindig van megjegyzése minden felmerült s a tételt érintő felfogásra vagy mozzanatra. Ez a történelmi háttérrel való dolgozás azonban alkalmat ad szerzőnek arra, hogy ismétlésekkel terhelje meg iratát és ezzel olvasóját. Akkor is, a mikor már a töténetből megállapított jellemvonásoknak s azoknak jelentősége méltatásáról van szó ; ismét, meg ismét visszatér egyik-másik nagy tudósra, a kinek gondolatait pedig már, hogy igy szóljunk, leközölte. Különösen az utilitarismus méltatásánál látszik ez meg (64-102. I.), a hol még az is megtörténik ennél az ismételgetésnél, hogy előbb mondott állitásnak az ellentéte foglal helyet, nem más okból, mint abból, hogy az érték s jelentőség méltatásánál már elfeledte azt, a mit a történeti részben kiemelt, bizoryságául annak is, hogy még