Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1903

127. Mintha csak virág-korzós paripán szökdécselne — úgy ragad belé a Róma sziklafalát rengető Lutherbe — anélkül azonban, hogy őt, mint biblia-fordítót érintené s szinte húll róla a sok csinált-virág. Komjáthi Benedek és Pesti Gáspár fordítását egy-egy kölcsönzött Ítélettel megérintvén, a prot. biblia-fordítókra fordúl át, de itt is gyönyörűséggel tapadva az illetők egyéni történetébe s bibliájuk felszínes tüneteibe. Példáúl Sylvester bibliájánál jellemzőnek tartja az evangyéliumok kezdetén található képeket s Krisztust a kereszten stb. (16. 1.); fordítói hivatottsága s fordítása jeliemzetességére azonban adós marad a jellemzéssel. Állítja ugyancsak Sylvesterről, hogy a biblia képes kifejezéseihez, hasonlataihoz fűzött magyarázata, exegesise »a magyar nyelvű prot. bibliatheológia csiráját képezi« (18. I.); de nem bizonyítja, hogy miért és mennyiben. Állítja azt is, hogy Sylvester fordítása több szempontból »határozottan magasabb színvonalon áll a Komjáthi Benedek és Pesti Gábor fordításánál ; de a »több szempontból« egyetlen-egyet sem tesz kétségtelenné, még csak valószínűvé sem. Heltai Gáspárról is megmondja, hogy ki és mi volt, kik voltak munkatársai, ki támogatta őt anyagilag, bibliájának részletei, mikor, milyen időközökben jutottak világ elé, s kinek van ez a biblia ajánlva; ami ezután következik, t. i. a szerző ítélete a H. G. bibliájáról, az tollban maradt ismét, hanem ahelyett kapunk ilyen szó-hullámot: »A hitviták, Iogomachiák hevében nyelvünk csiszolódott, kifejezések és fordúlatosság tekintetében sokat nyert s így Heltai bibliája is haladást mutat, melynek hathatós szép magyarságára nézve Bod Péter is hoz fel egy pár példát«. (25. I.) A szerző azonban ennyit sem hoz fel . . . Melius Péter hatalmas egyénisége előtt is tömjénnel áldozik s ez méltányolható; fordítói érdemét azonban csak abban látja, hogy a lap szélén a versekből kivont tanúiság, tudomány is közölve van. Elvi fontosságúnak vallja az elohim szónak szentháromság isten szavakkal való lefordítását s ez helyes is, de ezt az egy világos pontot is tüstént beszórja ilyen gizgazos virággal

: »Ha e korból semmi más egyéb maradványunk nem volna Melius e fordításánál — a kutató ész, a boncoló kritika előtt e jelenség bizonyára nem volna megfejtetlen titok« (28. 1.). Ugyanígy bánik el Félegyházi Tamással, Benczédi Székely Istvánnal, akinek a »Soltár fordításáról« beszél »Soltárnak könyve« cimű munkája helyett s a kiről sok mellékes adatot felsorol, anélkül, hogy fordítói értékét vitatni próbálná.