Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1898

Smlél^beszécl. Az Erzsébet királyné halála alkalmából tartott főiskolai emlék-ünnepélyen elmondotta: CSOITTOS TÓZSEF. Tisztelt gyülekezet! Azért jöttünk össze, hogy mielőtt levetnők a külső gyászt, meghalt királynénk emléke felett elsírjuk mi is fájdalmunkat. Azért jöttünk össze, hogy együtt sírjunk sok csapástól sújtott királyunkkal, kire egyik jaj a másik után következik. Hadd folylyanak össze könyeink, hiszen mi is azt siratjuk, a kit ő és mi is a magunkét siratjuk. Oh, mert az a gyilkos kéz nemcsak azt a sokat szenvedett szívet szúrta át, hanem szívünkben minket is megsebesített. Mély gyászba öltözve osztozik velünk együtt az egész nemzet agg királyának szívettépő fájdalmában s jajgató panaszszal siratja a legelső magyar asszonynak, a mi Nagyasszonyunknak elkeserítően szomorú halálát, mely a messze idegenben érte őt utói megrendítő orgyilkosság útján. Hát megölték őt, megölték azt, ki senkinek nem vétett, kinek halálából senkinek semmi haszna ; megölték azt, ki egész életében mindenkivel csak jót tett. Oh jaj nekünk, sírjunk és keseregjünk, mert mi, a magyar nemzet, mi vesztettünk benne koronás férje után legtöbbet. Mi volt 0 nekünk ! ? Nem egyszerűen királynénk volt; sötét, kínos rabságunkból szabadító angyalunk volt, jóltevő édes anyja a magyar nemzetnek, kinek első megjelentére felengedett a fagy a szívekben, kinek jóságos keze gyógyírt hozott a magyar nemzet kétségbeesett szívének fájdalmára. ~ Volt a magyar nemzetnek már sok királynéja, de egy se volt ilyen. Magasan ragyogó, hideg fényű csillagok voltak. Ez az egy leszállott, itt ragyogott, szebben, fényesebben, mint valamennyi, de meleg jótékony sugarakkal, áldást, kiengesztelődést, boldogságot teremtve maga körül. Maga a mindenható gondviselés küldötte őt arra a polcra, melyről annyi áldást árasztott szét. A gondviselés küldötte őt vigasztaló angyalúl a magyar nemzetnek.