Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1898

10 fejre tekintsen, a honnan legtöbbször bánat, fájdalmas lemondás, a feltétlen tisztaságra, istenire való törekvés, megbánás, magába szállás és a földiek megvetése sugárzott le. így a költészet terén is. A számos legenda, istenes ének és a Mária-dalok tanúskodnak a testnek mellőzéséről, Határozott megvetéséről és arról, hogy a testet, szemben a más irányban mutatkozó ököljog brutalitásaival, a szellem uralma alá vetették. A műköltők a szent történetek és vallásos áhitat zengésén kivííl a költészet egyetlen más tárgyával sem foglalkoznak. A közönséges emberi viszonyok közt gyakran előforduló kisebb-nagyobb eseményeket, összeütközéseket, indulatokat megvetették, prózaiaknak, vagy épen aljasaknak tartották. Természetesen, mert egészben véve hiányzott nálok az életnek amaz eszményibb, nemesebb felfogása, mely annak minden mozzanatát nemessé teszi. A humanismus, hogy úgy szóljak, lerázta magáról az eddigi sivár, kiaszott szellem zsarnokságának bilincseit. Megszabadulva a szellemiben való elfogultságtól, jogaiba iktatta a testet. S mint Anteus a földdel érintkezve, uj erőt merített, az emberi művelődés is e fényes korszakában, újra feltalálva a természetet s benne az egyoldalúságából, félszegségeiből kivetkezett igazi embert, a mintaképül választott »uomo universale«-t, megkezdte ujabb fejlődését és példákat teremtett még a mai nemzedékek számára is. A renaissance irányadó, nagy szellemei vallották, hogy törekedni kell az égi felé, a földi jók élvezését korlátok közé kell szorítani, a szellemnek kell kormányoznia a magában öntudatlan testet, de általában mégis elfogadták a görögöktől és rómaiaktól, a kiktől vették egész műveltségök alapját, hogy »sana mens in corpore sano.« Ebben a korban újra észreveszik az emberi test szépségeit is. Rafael madonnái nem csupán istenanyák, de szép nők is egyszersmind. A Lionardo da Vinci >Cenaco!o«-ján levő alakok nem csupán az Isten fiának környezetéhez tartozó, ember alakú, de a szent eszme szolgálatában testüket sanyargató lények, mint a minőknek még egy századdal előbb is festették volna őket, hanem férfiak is, a férfiúi test szepségével és erejével. A költők is mindinkább elhagyogatják a szent dolgokat, s a mindennapi élet, vagy a történelem, vagy épen a szerelem köréből veszik tárgyaikat. Minél inkább érezték előbb a test elnyomását a szellem által, erős, de természetes visszahatásúl, annál nagyobb erővel törekedtek a testiség egyenlő joguságának érvényt szerezni. Az ideális világot a való élet rajzai váltották fel, ennek költői mozzanataival, de