Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1886

7 fáradhatatlan, s mint jó barát mindenkor őszinte és nyíltszívű vala. Hiszem azt, hogy a boldogultnak meglesz idővel méltó életírója, mert az ő élete a magyar egyházi zeneirodalom egyik ágával oly szoros összefüggésben van, miszerint annak történetében az ő működéséről a legnagyobb méltánylattal meg nem emlékezni egyáltalában nem lehet. Ha életének külső történetét tekintjük, azt kell mondanunk, hogy az nem sok változatosságot nyújt. Szülei becsületes, magyar iparos családot alkottak, kiknek hajlékában 1826-ban született Biharmegye Belényes községében. Családja közeli rokonságban volt a draskóci és jordánföldi Ivánkákkal, kiknek egyik őse a keresztes hadjáratok alatt nyert nemességet. Iskoláit szülőföldjén kezdte, majd Kis-Újszálláson és Debrecenben folytatta. Már jókorán, tanuló évei alatt, kellett a végzet csapásait szenvednie; mert bármily hő vágya volt is a tanulás, szüleinek korlátolt anyagi viszonyai nem engedék tanuló pályáját befejeznie. Kénytelen volt 1843-ban, mielőtt az akadémiai pályára léphetett volna. Békésmegyébe, Füzes-Gyarmatra kimenni tanítónak. A szegénység, mely élte végéig hű társa maradt, míg egyrészt ílymódon kényszeríté kenyerét keresnie, addig másfelől folytonosan arra is ösztönzé, hogy szakadatlanul képezze önmagát azon irányban, a mely később becses eredményekkel lett gazdagítandó a magyar prot. egyházi zeneirodalmat. Meglehet, hogy még azon cél, melyre törnie kell, a szegény tanító előtt némileg homályba burkolt vala, talán csak később, kedvezőbb viszonyok beálltával élhetett egészen az ének és zene ügyének, azonban a helyzetszerű kényszerűség is hozzájárulhatott zenei tehetségének kifejlesztéséhez, amennyiben a ref. tanitó az egyházi éneklés mezején is tartozik mozogni, s ez neki annyivalinkább könnyen sikerülhetett, mivel természetes hajlamai, kiváló tehetségei, az ének és zene gyakorlására mintegy felhívták, rendkívüli terjedelmű hangja pedig határozott fölényt és tekintélyt biztosított neki sok más pályatársa fölött. így lassankint vidékről-vidékre szállt a fiatal, tehetséges tanító híre s az egyházak azon igyekeztek, mint üssék el egymás kezéről azt az ifjat, a kitől oly sokat méltán várlak. 1845-ben már Tordán találjuk őt, 1848-ban I íiharban, 1850-ben Gyomán, mindenütt, mint megszokta, lelkesen működve, hatva, izgatva. Végre 1854-ben Szentesre, Csongrádmegyébe választották kántornak, s ezáltal sorsa, életének célját illetőleg, véglegesen eldőlt, mert innentúl már nem többé az énekés zenekedvelő, hanem az azt komolyan művelő férfiú áll előttünk. Ha valaki elmondhatta magáról, hogy minden tekintetben autodidakt volt, úgy ezt a mi elhunyt barátunk mondhatta el. Az