Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1884

137' a szívével való küzdelem után köszönetre nyíltak ajkai, akkor a közönség szemeit is megáztatták a tisztelet és szeretet könnyei. Nagyt. elnök úr! — rebegé az üdvözölt—méltóztassanak megbocsátani. ha a jelen körülmények között azt, amit szívem érez, el nem mondhatom. Ami multamat illeti, az nyílt könyv; titkom az életben nem volt, ma sincs, jövőre sem lesz. Ami a jövőt illeti, az az isten dolga. Én teljes örömmel, minden tehetségemmel ezután is arra törekszem, hogy e főiskolának, melynek kebelében csaknem 50 évet töltöttem, hű napszámosa legyek, s ígérem is, hogy — amint eddig tettem — ezutáu is, mig lelki és testi erőmből kitelik, híven, önzetlenül, a közjó előmozdítására teljesíteni fogom kötelességemet. Méltóztassék támogatni engem, ha talán koromnál vagy más gyöngeségemnól fogva nem tudnék úgy megfelelni feladatomnak, amint óhajtanék. Majd — vonatkozással arra, hogy a jubilált, a tanári hivatalon kivűl a gazdasági választmány elnöki terheit is emeli — óhaját fejezte ki az egyik tehertől való szabadulás iránt, ha az az igazgató-tanácsnak és az egyházkerületnek is úgy tetszenék s ha ez az ügynek is javára szolgálna. Az egyszerű tanári munkakörbe vágyódott vissza, ahol, mint szerényen mondá, tán még elvégzem, ami elvégzendő. Az igazgató-tanács, a tanári kar és ifjúság azzal a meggyőződéssel kiáltottak szíves éljent a meghatottsággal ejtett köszönő szavakra, hogy Zsindely István mindkét tekintetben egészen betölti feladatát s töltse is be még hosszú ideig! Pillanatnyi szünet után Molnár Lajos, gimnáziumi igazgató lépett elő az egész főiskolai tanári kar nevében és megbízásából, s következőleg üdvözölte az ünnepeltet: Mélyen tisztelt ünnepelt férfiú ! Gimnáziumi tanári karunk veteránja! Nekem is volt kedves tanárom ! Légy üdvözölve általam ez ünnepélyes nap reggelén! Légy üdvözölve az érdemdús bár, de szóban szegény férfi által, ki felette boldognak érzem ugyan magamat, hogy tanártársaim bizalmaból nekem jutott a szerencse, cselekvénydús életed e nagy forduló pontján üdvözölhetni ; mégis tartózkodva nyitom fel ajkamat, mert, attól tartok, hogy fiatal művészként, ki remegve fogja fel ecsetét, félvén, hogy az életvidám, mosolygó arc helyett, csak hitvány mazolatot fog vásznára vethetni : én is, midőn bokros érdemeid koszorúját kötözni óhajtom, őszinte bár, de gyenge szavaim által, még le találok vonni azok értékéből. Mégis szólok, mégis üdvözöllek, mert tudom jól, hogy valamint a kert virágainak értékét nem pusztán színök, hanem illatjuk után is Ítéled, úgy szíves üdvözletem értékét is nem pusztán az elcsengő szavak, hanem 9