Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1902
24i úgy mint pogányok egyaránt részeseivé lettek a Krisztusnak. Ha a szerző pusztán csak pogányoknak szólt volna, nemcsak úgy általánosságban a bűnbe való visszaeséstől intette volna olvasóit, hanem a sok pogány vagy görög bűn közűi — a mint az a pogány keresztyénekhez intézett apostoli iratokban mindenütt előtérbe van állítva — a bálványimádó st\&galább is felemlítette volna. 2. A következő bizonyíték már eleve bizalmatlanságra hangol bennünket a holt cselekedeteknek olj'atén értelmezésével szemben, mintha a holt cselekedetek azért volnának holtak, mert az élő Istentől szakítanak el bennünket. A mi a veχρος szó újszövetségi jelentését illeti, az tényleg annyi, mint: holt, azaz lélek nélkül való. νεκρόν a πώμα—χωρίς πνεύματος ; vtxort a πιστις—χωρίς έργων (Jak. II, 26.). így a VI, 1-ben álló έργα νέκρα sem jelenthet mást, mint lélek nélkül való cselekedeteket; már pedig az apostoli kor fari- zaismusának rituális ceremóniái, voltak legalább is olyan lélek nélkül valók, mint a pogányok bálvány-áldozati, bűvőlő-bájoló szertartásai. Ha még meggondoljuk azt, hogy a zsidóságot (a mely a pogány-keresztyén missióban is oly rendkívüli nagy káro. kat tett a maga mellőzni nem bírt ceremonialismusával) sokkal jobban lehetett félteni, az élő istentől a holt szertartásokhoz való visszapártolástól: Pfleiderernek ezt a második argumentumát sem találhatjuk elég súlyosnak. 3. A harmadik argumentumban említett elemi tanok: az istenhit, a feltámadás, az örök ítélet szintén nem bizonyítják azt, hogy a szerző pusztán csak pogányokhoz szólt volna. Az a körülmény, hogy ezek a tanok már korábban, tehát a judaismus - ban is hit tárgyát képezték, épen ellenkezőleg azt mutatja, hogy a zsidókból lett keresztyének előtt voltak azok már elemi dolgok. A zsidó keresztyéneket igenis joggal figyelmeztethette a levél írója arra, hogy haladjanak, tökéletesedjenek a keresztyén tanban és hitben s ne állapodjanak meg ott, azoknál az elemi dolgoknál, a melyek rájok nézve régi dolgok, a miket már régen elsajátítottak; míg a pogány keresztyéneket, a kiknek zöme nem prozelita- ság útján lett keresztyénné, nem állhatott érdekében egyetlen tapintatos missonáriusnak sem zaklatni azzal, hogy e rájok nézve teljesen új tanokat tekintsék már túlhaladottaknak. Ha tudjuk azt, hogy a pogány keresztyén apostolok s különösen maga Pál, milyen gyöngéden, óvatosan bántak hit dolgában az új keresztyénekkel; milyen nagy gonddal táplálták azoknak lelkét tejnek eledelével, mert a keményebb eledelt most sem bírják meg (I Korié
