Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1902

egy-egy tagját rabolván el a pályatársak és a Szerető szivek köréből. Voltak haláleseteink.

Növendékeink közül először Lábos István III. o. tanulót ragadta el a halál, decz. 12-én. A jó igyekezető, árva pap-fiút rajtunk kivűl özvegy édes anyja gyászolja keservesen. Dec. 24-én Incze Béla joghallgató vált meg az élettől Budapesten, hová egy hiúságból elkövetett ballépés kellemetlenségei elől menekült körünkből, de fájdalom, önvesztére. Január 10-én Molnár Ferencz VI. o. tanulónk fejezte be reményekre jogosító életét, lassú liervadás után. Május 6-án pedig Benkö Sándor IV. é. hittanhallgató, egy jobb sorsra érdemes, eszményekért lelkesülő ifjú húnyta le fáradt szemeit rokonai körében Árkoson.

Tanártársaink közűi dr. Szabó Sándor Gábor nevű kis fiát, dr. Meczner Sándor Ríza nevű leánykáját, Makláry Pap Miklós Aranka leányát vesztette el mondhatatlan fájdalmára a szerető szülei sziveknek s s őszinte sajnálatára és mély részvétére mindnyájunknak.

De ezeknél még mélyrehatóbb, még általánosabb volt az a gyász, a melyet Mitrovics Gyula debreczeni lelkésznek, főiskolánk volt nagynevű tanárának és lelkészének január 25-ikén bekövetkezett halála borított a főiskolára. Hiába vált ő meg tőlünk 1896-ban, hiába ment idegenbe, más munkamezőre, ő ott is mienk maradt, ő tőle csak az egy halál választhatott el minket. És mikor ez csakugyan bekövetkezett: elvesztése a legmélyebb gyászba borította főiskolánkat. Tanári karunk a maga mély fájdalmának tolmácsa gyanánt küldöttséget menesztett a temetésre, mely maga is megrendült szívvel adott kifejezést a család iránt érzett mélységes részvétünknek és e mellett tevőleges részt is vett a temetésben vezetője, a közigazgató által, ki a kidőlt prófétának nyitott sirja felett adott számot arról, hogy Mitrovics Gyula prófétája, vezére és eszményképe volt a patakiaknak és halála után még inkább az marad. Aztán egyinéségének, pályájának soha el nem halványuló vonásait megörökítettük a jegyzőkönyvünkben, földi emlékezetét pedig hirdetni fogja az az alapítvány, a melyet nevére itt a főiskola kebelében állítunk fel tanítványainak, tanártársainak és tisztelőinek önkéntes adományaiból.

Most pedig, a mikor ismételten is megálltunk elköltözött halottaink sirja felett és emlékezetüknek kegyeletteltettünk áldozatot: buzgó szívvel kérjük az egeknek urát, hogy áldja meg nyugvó poraikat s szállítsa be a megnyugvás vigaszos angyalát a mélyen sebzett szivekbe!