Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1902

Haladók: Búza László Vili. oszt. Kapitány Andor VII. „ Kun Dániel „ „ Markovits Henrik „ „ Moskovits Sándor „ „ Reho Gyula Szívós Béla „ „ Trócsányi Zoltán , , Vass Béla VII. oszt. Weinberger Dezső „ „ Wohl Márkus , „ Hézser Aurél VI. » Nagy Lajos Varga Gyula Vitányi Dezső * Mészáros György V. Oláh Krnő Vili. Jónás Gyula VII. Pap Viktor VI. Porzsolt Lajos „ Arenstein József V. Helmeczi Gyula „ Kukri Ferencz „ Singer József „ Szabó Károly Jegyzet. A francia nyelv tanulására, jóllehet annak dijJlnélkül való tanításáról az iskolai elöljáróság már régóta gondoskodott, a tanuló ifjak közül, minta fenti rövid névsor is mutatja, még mindig nagyon kevesen vállalkoznak. Fel­hívjuk tehát a taníttató szüléket, hogy igyekezzenek gyer­mekeiket, éppen a saját jövőjük érdekében, e nyelvnek tanulására is komolyan ňgyelmeztetni s minden módon sar­kalni. Az iskola megadja az alkalmat; a szülék kötelessége azt gyermekeikkel felhasználtatni. Annál inkább ajánljuk e felhívást a t. szülők ügyei­mébe, mivel a francia nyelv tanulása az akadémiában is folytatható és pedig ott is ingyenesen ! B) Rendkívüli (szabadkézi) rajz. önként jelenkezők számára, heti 3 órán. Tandíj egy évre 10 kor. — Tanár : Deák Géza. A rajzolók száma 40. C) Viz- és olajfestószet. önként jelentkezők számára heti 3 órán. Tanár: Deák Géza. Tanulók száma 7. Kezdők: oszt. Tamaska Lőrincz V. oszt. „ Fekete Lajos IV. oszt. „ Finkey József n u „ Kesső Géza n V „ Kiss Árpád ff n „ KUrthy László H *» „ Schwarcz Mór n n „ Vargha Jenő n w n o

Next

/
Oldalképek
Tartalom