Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1902

12 helyét. A jó Isten segítse őt sikerről sikerre főiskolánk hű szolgá­latában ! Aztán, ha megemlítem még, hogy a tavaly ürességben állott theológiai segédtanári állást ebben az évben ifj. Hubay Bertalan segéd-lelkész töltötte be, ki egyúttal alkönyvtárnok is volt s mind a két állását becsülettel, közmegelégedésre, különösen erős szolgálatot teljesítvén a könyvtárátadási munkálatoknál s hogy Ggulay Károly, gazdasági v. tanár, a földmivelésügyi miniszter intézkedése folytán is­mételten mezőgazdaságtani előadásokat tartott az akadémián, külö­nösen theologusainknak: elmondottam minden, e karra tartozó fel­jegyezni valót. A jog- és államtudományi Tear életének nevezetesebb mozzanatai voltak a miniszteri leckekönymintával, a félévek arányosabb beosz­tásával való foglalkozás és e mellett tanúlmányi és fegyelmi szabá­lyait újból összeállította s előljárósági jóváhagyás után kinyomatta. Tanári személyzete azonban még nevezetesebb mozzanatokat tüntet fel. Régi kipróbált tanerői közűi le kellett mondania Dr. fíallagi Gézáról, kit a minisztérium 1902. julius 24 én ideiglenesen nyugdíja­zott. ő, bár nem a főiskolának neveltje, mégis hamarosan s gyökeresen beleélte magát a főiskolába s egyikévé lett a főiskola legmunkásabb, legnagyobb hírű és legvonzóbb tanárainak. Minden tekintetben erős egyéniség, ki mikor már sokat tett is, ki mikor már sok kitüntetésben részesült is, mindig éreztük, hogy még többre hivatott. 27 évi szolgálat után, megváltozott körülményei miatt ment nyugalomba. Most a nemzet törvényhozásának munkás tagja s míg reménynyel nézünk további szép pályája elé, hisszük, hogy főiskolánknak is jó barátja s alkalomadtán mindig hű támogatója marad. — Helyét Dr. Ferenczy Árpád, képviselőházi könyvtári tisztviselő, mint rendkívüli tanár foglalta el november 1-jén, tudo­mányos, írói és egyéni szép tulajdonságokat hozván közénk és katedrájára. Hozzá fűzött jó reménységünket gyorsan kezdi bevál­tani, mert 1903. junius 16-án a tételes nemzetközi jogból egye­temi magántanári minősítést szerezvén, rendes tanársága immár bevégzett dolognak tekinthető. Újabb tisztességet szerzett magának és a karnak az ifjabb tanári gárda két tagja: Dr. Meczner Sándor és Dr. Illyefalvi V. Géza is, ennek az évnek folyamán tévén egye­temi magántanári vizsgát, amaz a magyar magán jogból, emez a tételes közigazgatási jogból, de mind a ketten Kolozsváron. Ez a tanári kar tehát most már nemcsak teljes, hanem mindenik tagja egyszersmind a legmagasabb képzettségű szakember is, a minek,

Next

/
Oldalképek
Tartalom