Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1901

Tanuló ifjúságunk köréből három jóigyekezetű, szép reményekre jogosító ifjút szakított ki ez évben a halál. November 7-én Szabó József II. éves hittanhallgató hunyt el a szülei háznál Pthrügyön, temetése ugyanott ment végbe november 9-ikén a tanári kar képviselőinek, Pásztor Sámuel és Eohoska Józsefnek, a főiskolai énekkar s több pályatársnak részvételével és közreműködésével. Április 4-én Szeghö József VI. o. tanulótól, máj. 29-én Gérecz István III. éves joghallgatótól kellett megválnunk, amaz a főiskolai kórházban, emez a helyben lakó szülék hajlékában hunyván le sok szenvedés által lankasztott szemeit. Mi pedig az igaz részvét és szánalom fájó érzései között kisértük ki mind a kettőt végső nyugalmára. Veszteségeinkért most már csak az Ur akaiatán való megnyugvás és szép emlékök kárpótol bennünket.

A főiskolai személyzet és tanári karunk családjaira is le-lecsapott a halál angyala, hol egy-egy kedves kisdedet, hol egy-egy roskadozó aggot, hol egy élte delén járó hű nőt és édes anyát rabolván el annak kebeléből. Október 10-én özv. Kun Dánielné, Kun István háznagyunk édes anyját, — október 20-ikán Dr. Tüdős István kis fiát, Tüdős Pistát, — március 25-ikén özv. Pálkövy Antalné, szül. Kálniczlcy Teréz asszonyt, — május 27-én Pásztor Lajost, Pásztor Sámuel fiacskáját, — junius 19-ikén Búza Jánosné, szül. Liszkay Teréz asszonyt, e kiváló és sok erénynyel ékeskedő feleséget, édes anyát és a felebaráti szeretet gyakorlásában nem restűlő, jótékony nőt kellett eltemetnünk. A halál e dús aratásánál csak a veszteség érzete nagyobb, a mely fájdalmas kárpótlásúl maradt a vesztes felekre, de nem egy esetben sokunkra, sőt mindnyájunkra. Kegyeletünk, hű emlékezetünk viraszt immár az elköltözöttek hűlt porai felett.

De ezeknél még nagyobb űrt hagyott maga után főiskolánk életében id. Dr. Lengyel Endrének kidőlte. Úgy is mint, egykoron főiskolai orvos, úgy is, mint igazgató-tanácsos, úgy is, mint a főiskolának, a tanári karnak, az ifjúságnak önzetlen jóakarója és barátja teljesen összeforrott ő mi velünk és bár nevét, érdemeit kitörölhetetlenül beírta évkönyveinkbe is, szivünkbe is : mégis nehéz lesz megszoknunk azt az űrt, a mely kidőltével az ő helyén támadt. Még innen is áldást kérünk haló poraira, vigasztalást a mélységes gyászba öltözött családnak s kegyeletnek lelkét önmagunknak. Munkás, közhasznú és derűs életének sugarai ragyogjanak túl a halálnak éjjelén !