Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1900

61 Ezeken kívül tartott az egylet ima, predikálási s vita versenyt. Ima versenyen 10 versenyző között győzött Dézsi Sándor III. th.; predikálási versenyen 5 versenyző között Pósa Péter II. th. Mind­két verseny díja 20—20 korona. Vita-verseny tárgyául a követ­kező tétel tűzetett ki: Polytheismus vagy monotheismus volt e a zsidók ős-vallása ? A polytheismust vitatta Farkas István III. th. mint győztes 20 koronával jutalmaztatott : a monotheistikus állás­pontot védte Csomár Béla IV. th. ki mint ügyes ellenfél 10 korona jutalomban részesíttetett. Üdvözölte az egylet a jogakadémia két kiváló tanárát : Dr. Ballagi Gézát s dr. Szánthó Gyulát tanári működésük 25 éves évfordulója alkalmából. Az ünnepeitekről jegyzőkönyvében is meg­emlékezett. Egy Erdélybe tervezett culturális és gazdasági kirándulás költségeinek fedezésére február havában tánczmulatságot rendezett az egylet, mely úgy erkölcsileg, mint anyagilag sikerült. A kirán­dulás illetőleg tanulmányút azonban több oknál fogva elmaradt, el főleg azért, mert a nm. kereskedelemügyi miniszter úrhoz intézett kérvényünkre, — melyben kedvezményes vasúti jegyért folyamod­tunk — kedvező válasz nem érkezett. E tanulmányút megvalósí­tása a jövő feladatai közé tartozik. A Budapesten tartott egyetemes prot. theol. konferenczián egyletünk nem képviseltette magát, részint azért, mert a meghívást későn kapta, részint, mert alkalmatlan időre volt téve, főleg pedig azért, mert a theol. szak a két előbbi okból s egyéb okokból kifolyólag a képviseltetést nem engedte meg. A közösséget, testvé­riséget különben a többi theol. akadémiákkal fentartotta, az egylet minden egyes tagja járatta a közös lapot, a Theologlai Közlönyt melynek munkatársa s egyszersmind érdekeinek képviselője Sallay Gyula III. th. volt, ki több Ízben adta munkásságának tanujelét. Az egylet vagyoni állása a következő : 1. Alapítványi tőke . 2. Vay-alap 3. Szemináriumi-alap 4- Forgó-tőke . . 5. Kirándulási alap . 6. Követelések. . 1784 kor. 71 fii. 1011 kor. 35 fii. 131 kor. 13 fii. 1739 kor. 10 fii. 179 kor. 30 fii. 836 kor. 66 fii. 5682 kor. 25 fii. Szaporodás a mull évihez képest 385 kor. 89 fillér.

Next

/
Oldalképek
Tartalom