Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1895
79 Azonban, ha feleletet akarunk adni, ne állítsuk így élére a dolgot, mert akkor igen nehéz lesz a választás s nem találjuk el az igazságot, mely mindig a helyes középúton van. Azt szokták mondani, hogy a classicus büntetőjog az indeterminismus, a három új iskola pedig a determinismus elvén épült fel, választani kell tehát a 2 bölcsészeti rendszer közt s vagy deterministának, vagy indeterministának lenni. Tertium non datur. De épen ez lenne a hiba, ha ily categoricus válaszszal akarnók elütni a dolgot. A büntetőjog, mint láttuk, nem elvont, abstract-tudomány, mely az élettől elzárkózhatnék s bölcsészeti speculátiók terévé engedhetné át magát. Ellenkezőleg egy bűntető-codex a mindennapi élet számára készül, s így a bölcsészetet csak akkor és annyiban használja fel, amikor és amennyiben annak valóban hasznát veszi. S ily értelemben a criminálistának nem szabad sem merev deterministának, sem elfogúlt indeterministának lennie, hanem a mindkettőben levő helyes és reális eszmét magáévá kell tennie és a gyakorlati élet fontos érdekei czél- jából felhasználnia. A merev indeterminismus, az abszolút szabad akarat gondolata, ép oly abszurdum mint a determinismus ama túlzása, hogy akarat egyátalán nincs. Az észszel és értelemmel felruházott embertől, mint erkölcsi lénytől, ki az Isten képmására van teremtve, a ki ezért erkölcsi hivatást érez magában s e hivatás betöltésére erőt és képességet nyert a természettől, nem lehet és nem szabad elvitatni az akaratot, az elhatározási és cselekvési képességet. De ezzel nem mondtuk azt, hogy neki feltétlen tehetsége lenne minden körülmények közt azt tenni, a mit gondol és óhajt, csakis annyit, hogy képes belátni cselekvésének természetes és jogi következményeit, mert eszes lény és be tudja látni a jó és rósz közti különbséget, s választani tud köztük, mert erkölcsi tény s ennélfogva, ha előre belátta azt, hogy valamely cselekmény, melyet véghezvinni akar, rósz, veszedelmes, jogsértő dolog s mégis végrehajtja azt, egész jogosan teszszük őt felelőssé azért, mert akarattal cselekedte a roszat. A motívumok, az indító okok közt választani, melyek valamely cselekvésre késztik, vagy attól visszatartják az embert, ez az, a mire képessége van s a miért aztán őt felelősségre vonhatjuk. Ha tehát ily értelemben elfogadjuk is az akarat léteiét, ezzel nem azt mondtuk, hogy az indet, álláspontjára helyezkedtünk. Hogy az embernek szabad akarata lenne, ezt nem állítottuk, csak azt, hogy akarata van.1 Az ember igaz ugyan, hogy eszes lény s így 1 L. Fat/er id. m. 9. 1.
