Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1895
154 úgy hogy méltányló elismerésünket tőle meg nem tagadhatjuk s nemes törekvését követendő például tüntetjük fel pályatársai előtt. Szerző a kérdés lényegét helyesen fogva fel, a jogutódlás fogalmából indúl ki s megtartva a helyes logicai sorrendet, bevezetésül vázolja az örökösödési jogot s ennek körében különösen a végrendelet szerinti örökösödést; majd áttér tulajdonképi feladatának t. i. a hagyomány fogalmának és jogi jelentőségének ismertetésére s itt egyenkint szól : a hagyomány rendelésről és ennek módjairól, a hagyomány alanyairól, tárgyáról, megszerzéséről, érvénytelenségéről, megszűnéséről, visszavonásáról és átruházásáról ; a hagyomány korlátozásáról a le Furia-Voconia és Falcidia által ; ezek után áttér a hitbizomány eredetének és fogalmának meghatározására s a két intézmény között levő különbség kifejtése után szól azoknak az újabb római jogban való összeolvadásáról ; végül az egyetemes hagyományok tárgyalása után — mintegy befejezésül — röviden értekezik a hagyomány és hitbizományról a magyar magánjog szempontjából. Szerző a felvetett kérdéseket, röviden ugyan, de legnagyobb részben kellő alapossággal és tárgyismerettel fejtegeti s bizonyságot szolgáltat arról, hogy a kérdést a használt forrásmunkákból alaposan tanúlmányozta s arról magának tiszta és világos képet alkotott. Azt, a mit olvasott, nem reproducálja szolgailag, de igyekezett azt assimilálni és ekként, habár szerző újat nem is mond — a mit kezdő jogásztól nem is várhatunk -— de a mit mond azt nem írta ki egyes szerzők munkáiból, az az ő sajátja. Ez a jelen pályamű legkiválóbb érdeme. Szerző érdeme gyanánt kell kiemelnünk azt is, hogy a jogforrásokat, nem felesleges csillogásul, de céltudatosan alkalmazza s többnyire hibátlanúl s helyes megválasztással idézi ; figyelmébe ajánljuk azonban a szerzőnek, hogy igyekezzék jövőre, az egymással összefüggő s egymást kiegészítő forráshelyeket együtt idézni, így péld. műve 8 ik lapján a hol az örökösödési jogról szól egyedüli idézete a Dig. L. könyve XVII. titulusának 62-ik fragmentuma; holott itt idéznie kellett volna legalább is a következő helyeket u. m. Ulpianust a Digesták XXXVII. könyve 1-ső címének 3-ik fragmentumában, tekintettel a bonorum possessiora; továbbá Pomponiust a Dig. XXIX könyve 2-ik címének 37-ik töredékében, tekintettel az egyetemes jogutódlásra, és végül Javolenust a Dig. XLI. könyve 2-ik címe 23-ik fragmentumában, rnelv világos szavakkal kimondja : hogy a birtokban nincs örökösödésnek helye.
