Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1895
io Valószínű, hogy e tehetségek eleinte nemcsak különböző részeit jelölték a benső tapasztalatnak, hanem ugyanannyi különböző lényt, melyek a léleknek alá voltak rendelve. E mythologiai felfogás alakúit át előbb az erők, majd a tehetségek tanává. Mind e lelki tehetségek nem egyebek, mint osztályfogalmak; közvetlenül, benső észrevételünkben mindig csak egyes képzetet, érzelmet, vágyat stb. találunk, s ezek magyarázatára még nem sokat nyertünk azzal, ha ezeket bizonyos általános fogalmak alá soroltuk. Ez önálló lelki tehetségek fölvétele époly jogo- súlatlan és helytelen, mintha a természettudomány a nehézségi erőt, vagy mágnetikus erőt önálló lényeknek tekintené, holott azokban a testi világnak csak törvényszerű, azaz önmagával mindig megegyező hatási módját látja és szabad látnia. Kiilö- nönösen Wolff Ke^esztély, a Leibniz philosopiájának népszerűsítője, kinek rendszere a múlt század második felében — egész a Kant fölléptéig — uralkodó iskola-bölcsészet volt, űzte serényen a lelki tehetségek osztályozását. Psychologiája majdnem kizárólag abból állott, hogy a lelki tehetségeket egymástól különválasztotta, csoportosította, rendezte ; első sorba állította a főtehetségeket : a megismerést és vágyakozást, ezeket ismét altehet- ségekre osztotta; a megismerés körébe tartozott az érzékiség, képzelő erő, az emlékező-tehetség, s mint felsőbb fok : az értelem s az ítélet ; a vágyhoz tartozott az érzés s az ösztön, s magasabb fokon az akarat, — a nélkül persze, hogy ezek vonatkozásáról eléggé számot adna. Wolff összetéveszti az osztályozást és magyarázatot egymással ; azt hiszi, hogy ha valami lelki tényt visszavezet valamelyik lelki erőre, már ezzel azt megmagyarázta. E theoriának utóhatása még abban is nyilvánul, hogy sokan az egyes lelki tényeket isoláltan létező, önálló jelenségeknek tartják ; felfogásuk szerint az egyes képzet, érzelem, akaratmunkásság önálló processus, melyek egymással tetszés szerint összekapcsolódhatnak, vagy elválhatnak. Ámde a benső tapasztalat ezen, állítólag önálló folyamatokat egymással mindig összekapcsolva s egymástól mindig liatároztatva találja ; isolált, az érzelem és akarat folyamataitól különválasztható képzet époly kevéssé létezik, mint az érzelem nem létezik, mint isolált lelki erő.1 A mai psychologia szintén alkalmazza ugyan e kifejezéseket : emlékezet, képzelet, érzelem, akarat, — de ezek nála csak 1 Wundt: Psychologie. Band I. S. 11.
