Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1893

hogy theologusaink csak a Károlyi fordítására szorítkozzanak. Harmadszor, a tő forrás ilyetén megjelölése nem is igen felel meg magának a pályamű tartalmában megállapítható tényállásnak gem, mert hiszen pályázó tényleg nem szorítkozik Károlira, sőt átalán gyakran, s a hol szükség mindig görögül idéz.

Rövid bevezetés után, 57 negyedrét lapon, három részben tárgyalja a kérdést e munka. Az I. részben adja Pál apostol tan- fogalmát általában. A II-ikban az apostol felfogását Krisztus sze* mélyéről s a 111-ikban az üdvözülés föltételeiről és rendjéről. ■— Kár, hogy a kitűzött kérdésnek megfelelő s különben is természeti és helyes részletezés által szenved az apostol tanfogalmának kerekded egységes kidomborítása, a mint szerző kellő önbírálattal maga is észrevett s szerényen be is ismert. Mindegyik rész magában jóformán önálló egész, a mi derék dolog ugyan, egy szempontból, de baj az egész mű kerekdedségére s az alapeszme kiemelésére. A 2-ik rész bevezetése ép e szempontból egészen hibásnak mondható, dobb lett volna, ha egész 4 lap teljesen elmaradt volna. Ebben a részben foglaltatik különben a pályakérdés főkérdése, a khrisztologia, s itt szükséges lett volna nagyobb részletezés, inig a 3-ikban ebből fölösleges is van.

A részletekre nézve csak pár megjegyzést teszek.

„Krisztust csak ő, t. i. Pál hirdette igazán, szellemét csak ő ismerte fel helyesen“ mondja szerző munkája végén. Ez túl becsülése Pál apostolnak, a mi még erősebben nyilatkozik a szerzőnél fentebb a 22-ik lapon, midőn azt mondja, hogy „Pál tana az igazi Krisztusi tan.“ Távolról sem ifjú barátom! Ez állítás oly messze áll az igazságtól, mint a mily messze alatta álla nagy Pál apostol, a nagy názárethi prófétának. Ha igaz is az, hogy a pauli- nismus nagyjában fölelevenedett a protestantizmusban s annak XVI. századbeli dogmaticájában, s ez sokakat megtéveszthet, kik azt hiszik, hogy ebben már bírják az igaz keresztyénséget, — hanem az igazság az, hogy Pál is, a XVI. századbeli protestantizmus is, a hátunk mögött van, a Krisztus pedig még mindig előttünk.

Pálnak a Jézus szellemével szemben egy nagy érdeme van, s ez, hogy a keresztyénséget nem engedte visszasülyedni a zsidóságba, — egyet mentett meg Pál a Golgota katasztrófájától, s ez a krisztusi universalizmus, mely a keresztyénséget világvallássá tette. S ennyi legyen is elég Pálnak Jézussal szemben. A mi dogmáinak, nevezetesen az egyetemes bűnösség s váltság gondolatának érdemét illeti, ezt csak tartsa meg, mint egeszen sajátját,