Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1892

s

értekezése méltán találkozott a hallgató közönség legnagyobb elismerésével s előre is igazolta a két ifjú tanerőhöz kötött szép és azóta gazdagon be is váltott reményeket. Dr Zsindely István értekezésének gazdag történeti adatai, Dr Székely Györgyének a bonyodalmas filosofiai rendszerek tiszta ismertetése, és lényegükben, horderejűkben való alapos jellemzése, biztos kezességül szolgálnak arra nézve, hogy ifjú tanártársainkban hívatott, alapos képzettségű s a mi még a magasabb körű oktatásnál és ismeret-közlésnél is bizonyára fődolog — tisztafejű megszólaltatokat és terjesztőket nyertek, legmélyebb és épen ezért legnehezebb társadalmi tudományaink akadémiánkon.

Másnap, szeptember 8-án kegyeletes ünnepet szenteltünk e szent ház falai között. Az 1891. év október 5-én váratlanűl és mindnyájunk lesújtó fájdalmára elhunyt Zsindely István tanár-társunknak emlékünnepe volt ez. Főiskolánk tanári karának és elöljáróságának megvoltak igen fontos nevelési okai, a miért így összekötöttük a kezdetet a véggel, az életet a halállal. Megboldogult tanártársunk élete, tettei, szíve, lelke, tudománya, kötelesség-tudása, egész lénye, minden ízében példánykép volt környezetére. Haló poraiban s áldott emlékezete által is nevelni akartuk tehát ifjúságunkat, épen az iskolai év kezdetén a szorgalomra, örök, fáradhatatlan munkásságra, törhetlen kötelességérzetre, a becsületes jellemre, egy minden ízében igaz ember képére. Boldogan hisszük, hogy el is értük nemes célunkat, különösen azon emlékbeszéd után, a melyet a megboldogult felett, a tanári kar felkérése folytán, Makiári Pap Miklós tanártársunk, az elhunytnak egyik kiváló tanítványa, később szívéhez közel eső barátja, ez alkalommal tartott. Csak egy szerető, tisztelő gyermeki szív képes úgy előállítani egy hálára kötelező, kiolthatatlanul szerető elhunyt apa képét, mint ezt most említett tanártársunk tévé. Fogadja e helyen is forró köszönetünket, a miért a húsvéti szép visszaemlékezések örömét adta nekünk, s elmozdította Zsindely Istvánnak idő előtt behantolt és könyeinkkel áztatott sírhalmáról, emlékezetünk és a jövő kor tisztelete előtt „a nehéz követi

így áldozván istenünknek s szívünk szentelt érzelmeinek oltárán, azoknak megszentelő, felemelő hatása alatt indult közöttünk kiki a napi munkára, kiszabott kötelességeinek teljesítésére.

Mint forgolódtunk egyik legfőbb tisztünkben, a reánk bízott ifjúságnak tanításában és nevelésében, szellemi és erkölcsi képzésében, erről alább lesz szerencsém közleni a szükséges adatokat-