Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1892
33 1. A Vay-féle kettős díjra (25 Irt 20 kr és 16 frt 80 kr) egyházi beszéd kivárhatott, Példabeszéd XXVI. 2. versének következő tétele felett: „Miképen a madár elmegyen és a fecske elrepül, azonképen az ok nélkül való átok nem száll az ember fejéreA kitűzött határidőre beadatott 5 verseny mű. Ezek megbíráltatván, — a bírálatokat más helyen egész terjedelmükben közöljük — az első nagyobb díj, az 1-ső számú, következő jeligés műnek ítéltetett oda: „Áldjátok azokat a kik, titeket átkoznak.“ Szerzője Szentmártoni Dániel III. éves hittanhallgató. A második kisebb díjban a 4. számú dolgozat részesíttetett, a melynek szerzője Kalassay Sándor III. éves hittangallgató. Minthogy pedig ezzel teljesen egyenlő értékű az 5. szám alatt versenyző mű, a bíráló indítványára, akadémiai székünk elhatározta, hogy ennek adassék ki jutalmúl a Vay-féle múlt év* nagyobb díjból 15 frt. Felbontatván a jeligés levél, annak tanúsága szerint, ezen egyházi beszéd szerzője is Kalassay Sándor III. éves hittanhallgató. Í2. A Vay-féle, harmad évi nagyobb díjra (33 frt 60 kr) ennek a kérdésnek megfejtése kívántatott : „Adassék elő a vegyes házasság kérdésére vonatkozó egyházi viszály, századunk első felében Németországon és ezzel kapcsolatban az is, hogy e viszály minő hatással volt a magyarországi klérus magatartására.“ A kiadott kérdésre egy pályamű érkezett, a mely a díjra érdemesnek ítéltetett. Szerzője Berták Béla II. éves hittanhallgató. 3. A Vay-féle múlt évij nagyobb díjra (33 frt 60 kr) a mely Schleiermacher hittani rendszerének ismertetését és méltatását kívánta ; fájdalom, ez évben sem akadt versenyző. 4. A Vay-féle ez évi nagyobb díjra (33 frt 60 kr) kívántatott : „A vizsolyi, hannaui, oppenheimi bibliák bírálatos összehasonlítása s a Szenczi Molnár Albert bibliajavító érdemeinek méltatása.“ Két pályamű versenyzett, ezek közűi a jutalmat, kitűntető elismerésünk nyilvánítása mellett, a II. számú mű nyerte el. Szerzője Tóth Béla IV. éves hittanhallgató. 5. A Péczely-dijra (42 frt) a következő kérdés tűzetett ki : Fejtessék meg a szép és jó, a művészet és a vallás, erkölcsiség egymáshoz való viszonyának kérdése, s adassék elő a görög és az új-kor kiválóbb bölcsészeinek e kérdésre vonatkozó elmélete.“ A kitűzött kérdésre egy pályamű érkezett, s annak, bár vannak tévedései, a jutalom kiadatni határoztatott. Szerzője Juhász László IV. éves hittanhallgató. »3